Tompa Mihály: FALUSI ÓRÁK.
FALUSI ÓRÁK.
Csendes boldogságban, megháborítlanul
Élek én kebleden, tiszta, szent természet!
Édes örömökkel jőnek meg perceim,
Mint a megrakodt méh, mely hoz édes mézet.
Élek én kebleden, tiszta, szent természet!
Édes örömökkel jőnek meg perceim,
Mint a megrakodt méh, mely hoz édes mézet.
Együtt kelek fel az énekes madárral,
Járok a mezőben, az illatos réten;
A szálas vetések csendes szük utcáin,
Hüs reggeli szellők találkoznak vélem.
Járok a mezőben, az illatos réten;
A szálas vetések csendes szük utcáin,
Hüs reggeli szellők találkoznak vélem.
Csergő patakoknak sürü bokra közűl
Nézem a gerlicét s a vadgalambokat,
Aztán bejárom a meredek hegyoldalt,
A csendes erdőtáj hűs árnyékban fogad.
Nézem a gerlicét s a vadgalambokat,
Aztán bejárom a meredek hegyoldalt,
A csendes erdőtáj hűs árnyékban fogad.
Majd ujult kedéllyel kis kertembe térek,
Nézvén a virágot: teljes lesz-e vajon?
Ezt beoltom, amazt megöntözöm, nyesem,
Lehullt indáikat helyre igazgatom.
Nézvén a virágot: teljes lesz-e vajon?
Ezt beoltom, amazt megöntözöm, nyesem,
Lehullt indáikat helyre igazgatom.
Igy száz apró kedves foglalkodás után,
A nap forró heve hüs méhesembe int;
- Munka s elmélkedés éltem barátai, -
És ottan is ujabb öröm vár rám megint.
A nap forró heve hüs méhesembe int;
- Munka s elmélkedés éltem barátai, -
És ottan is ujabb öröm vár rám megint.
Társalgok a régi világ bölcseivel,
Kik nagyok lettek a természet kebelén;
S mig lelkem átmereng éltök- s eszméiken:
A boldog aranykor tün messziről elém.
Kik nagyok lettek a természet kebelén;
S mig lelkem átmereng éltök- s eszméiken:
A boldog aranykor tün messziről elém.
Avagy előveszem kedves költőimet,
Akiknek lelkökkel az én lelkem rokon;
És mig édes ábránd karjába sülyedek
A szivemhez szóló képeken, hangokon:
Akiknek lelkökkel az én lelkem rokon;
És mig édes ábránd karjába sülyedek
A szivemhez szóló képeken, hangokon:
Egy nyájas szellőcske bélopózik hozzám,
Könyvem elfordítja, szememet bezárja...
Lágy szendergés lep meg, melyet odacsalt a
Szellő és a méhek altató dongása.
Könyvem elfordítja, szememet bezárja...
Lágy szendergés lep meg, melyet odacsalt a
Szellő és a méhek altató dongása.
S mint alvó kedvesét megleső menyasszony:
Rózsafő nyulik be hozzám a nyiláson;
És lelkem meglátva s himet varrva róla,
Tündér képeket mutat boldog álmom.
Rózsafő nyulik be hozzám a nyiláson;
És lelkem meglátva s himet varrva róla,
Tündér képeket mutat boldog álmom.
Felébredvén, hivom lelkem játszó társát,
A láng képzeletet, ki felrepül velem,
Meghordoz s visszahoz, mereng... dalol... szeret,
Mig az esti harang megkondul csendesen.
A láng képzeletet, ki felrepül velem,
Meghordoz s visszahoz, mereng... dalol... szeret,
Mig az esti harang megkondul csendesen.
Haza kolompol a nyáj a legelőről,
Elűl a csicsergő madárka jó korán;
Este van... megszólal s lágy furulyahang,
Mely kin- s boldogságnak jól esik egyaránt.
Elűl a csicsergő madárka jó korán;
Este van... megszólal s lágy furulyahang,
Mely kin- s boldogságnak jól esik egyaránt.
Ködfátyolképe a multnak kitárul,
S annyi régi rajzok visszatérnek rája;
Emlékezés nélkül mi volnál te, oh sziv?
Beszédes hurjától megfosztatott hárfa!
S annyi régi rajzok visszatérnek rája;
Emlékezés nélkül mi volnál te, oh sziv?
Beszédes hurjától megfosztatott hárfa!
S édes áhitattal keblem megteljesül,
Este ugy ellágyul, olyan jó a lélek!
Megengesztelem, akiket megbántottam,
Akik megbántottak, velök megbékélek.
Este ugy ellágyul, olyan jó a lélek!
Megengesztelem, akiket megbántottam,
Akik megbántottak, velök megbékélek.
Ábrándim közt végre megnyugvás borít el,
S mint a gyermek, akit elnyomott az álom
Imádsága felén, összetett kezekkel...
Csendesen elalszom csendesen nyoszolyámon.
S mint a gyermek, akit elnyomott az álom
Imádsága felén, összetett kezekkel...
Csendesen elalszom csendesen nyoszolyámon.
