Somlyó Zoltán: CSÓKOL A HALÁL
CSÓKOL A HALÁL
Ittam a barátság hűs borából!
csókoltam, űztem annyi nőt...
Kik egykor a szívemhez találtak,
ki tudja: merre vannak ők?
csókoltam, űztem annyi nőt...
Kik egykor a szívemhez találtak,
ki tudja: merre vannak ők?
Életem hosszú, rengő útján,
mint mérföldkövek, állnak ott.
Senkit se tudok megsiratni,
ki fiatalnak láthatott.
mint mérföldkövek, állnak ott.
Senkit se tudok megsiratni,
ki fiatalnak láthatott.
Most ballagok bús-egymagamba
az öreg, méla tél felé,
mint ahogy egykor bús kezeim
rohantak egy asszony elé.
az öreg, méla tél felé,
mint ahogy egykor bús kezeim
rohantak egy asszony elé.
Kezeim, melyek ápolnak ma,
sohsem érezték bús erőm;
és gyermekszem nem néz rám forrón,
bizakodással s incselkedőn.
sohsem érezték bús erőm;
és gyermekszem nem néz rám forrón,
bizakodással s incselkedőn.
Száz vad viharrá vált szívemben:
mi másnak szép, mi másnak jó;
száz kőedénybe hullott mindaz,
mi kristálykorsókba való.
mi másnak szép, mi másnak jó;
száz kőedénybe hullott mindaz,
mi kristálykorsókba való.
Hogy visszanézek: sírni tudnék.,
hogy életem így szerteszállt
s hogy igazán nem csókolhatok
már senkit sem, csak a halált.
hogy életem így szerteszállt
s hogy igazán nem csókolhatok
már senkit sem, csak a halált.
