Reményik Sándor: A félixfürdői tölgyek alatt
Idéztem néktek a tavalyi vért,
Omlásának tanúi voltatok.
Láttátok a halált.
Nem rögződött belétek irtó képe?
Hogy zölden lengettétek ágatok'
Egy év mulva megint a nyári égre.
A töltés martján kerestem a vért, -
S ámultam, hogy ki nem száradtatok!
Csengett csupán az őszi némaságba,
Olyan volt ez az örök-hang a csendbe',
Mint templomokban örökmécsek lángja.
Hogy zöldág virul a fekete véren,
S legyen bár a vér áradata tenger -
A tölgy is felejt, felejt - mint az ember.