Petőfi Sándor: KÖNYEIM
Odább iramló csermelyek!
Utaitokon a szép tavasznak
Himes virági termenek.
Folytok, szerencsétlen könyek!
De halvány pályátok körében
Virágok ah nem zsengenek.
Lövel a nyári nap;
Sugári lánghevén
Patak, folyó apad.
O lángoló sugár,
Könyűmnek árjait
Apasztanád ki bár!
Hervadva hull a csermelyár habjába.
Eljött a bú; az élet kéje
Kihalva fúl a könyek özönébe.
Mely a folyókat lebilincseléd;
O télnek dermesztő hidegje,
Bilincseld le szememnek csepkönyét!
Fuss csüggedetlen;
Megnyúgoszol majd
A tengerekben.
O a halálban
Számodra is tán
Megnyúgovás van.