Kosztolányi Dezső: SÖTÉT, NEHÉZ TAVASZI ÉG
viharba járó, tintakék,
te mindeneknél szomorúbb
oly fullatag, olyan nehéz,
a gyászod lila vánkosán
fiatal, búskomor papod.
de te azt mondod, nyílni bús,
időt és lelket veszteni.
A lelkem még oly fiatal,
de látja, hol a ravatal
súlyos-bús, mint te, szent erő,
a kincse roppant mázsasúly,
s mint a tavasz, sötét, nehéz.