Komjáthy Jenő: HA MAJD A HÍR ...
HA MAJD A HÍR ...
Ha majd a hír szárnyára vesz,
És rózsát szór a nép elém,
Nevem dicső, magasztva lesz,
Csodálva és rettegve én:
És rózsát szór a nép elém,
Nevem dicső, magasztva lesz,
Csodálva és rettegve én:
Ha majd hizelg, ki most lenéz,
Bókokba fojt, ki most lehord,
Meglát a vak, finyás becéz,
És fölemel, ki rám tiport:
Bókokba fojt, ki most lehord,
Meglát a vak, finyás becéz,
És fölemel, ki rám tiport:
Tenyéren hord munkás, nagyúr,
Még a süket is rám figyel,
S kegyelve lesz a trubadúr,
Kit a tömeg most nem szivel:
Még a süket is rám figyel,
S kegyelve lesz a trubadúr,
Kit a tömeg most nem szivel:
Ha majd ledér divat, szeszély
Fölkapja még szűz nevemet,
A Közli-had belőlem él,
Szaglász, birál, nyomon követ:
Fölkapja még szűz nevemet,
A Közli-had belőlem él,
Szaglász, birál, nyomon követ:
Foltot keres az életész
És kisüti: ember valék;
Bölcsen kavar a sok vegyész
Bókmézbe dühsajtolt epét:
És kisüti: ember valék;
Bölcsen kavar a sok vegyész
Bókmézbe dühsajtolt epét:
Harag lehűl, a gáncs megül,
A vállára vesz a vak tömeg,
Verseimet ha könyv nekül
Szavalja majd ifjú s öreg:
A vállára vesz a vak tömeg,
Verseimet ha könyv nekül
Szavalja majd ifjú s öreg:
A honfitárs s a honleány
Értem rajong és lelkesül
(Talány leszek nekik, talány,
Kezükbe csak ruhám kerül!):
Értem rajong és lelkesül
(Talány leszek nekik, talány,
Kezükbe csak ruhám kerül!):
Benépesül az ősmagány,
Minden kacag, pezsg, duzzadoz;
Megérhetém s megláthatám,
Hogy a közöny-jég olvadoz:
Minden kacag, pezsg, duzzadoz;
Megérhetém s megláthatám,
Hogy a közöny-jég olvadoz:
Megérhetem a diadalt,
Mit - vérdijon - a vágy igért,
Megláthatom, miért sohajt
E szomju szív, a büszke célt:
Mit - vérdijon - a vágy igért,
Megláthatom, miért sohajt
E szomju szív, a büszke célt:
Előmbe lép az őssetét,
A titkos árny, a néma rém;
Nem érzek mást, csak megvetést,
És arcomat elrejtem én.
A titkos árny, a néma rém;
Nem érzek mást, csak megvetést,
És arcomat elrejtem én.
Elfordulok. Undor fog el
A tetszészaj, taps hallatán:
Nem erre tört a tűz kebel
Az ifjuság szép hajnalán!
A tetszészaj, taps hallatán:
Nem erre tört a tűz kebel
Az ifjuság szép hajnalán!
Nem ez, mit az ifjonti Vágy
A Lét fehér lapjára sző.
Az Ideált ringatva jár
Előtte a dicső Jövő.
A Lét fehér lapjára sző.
Az Ideált ringatva jár
Előtte a dicső Jövő.
A Képzelet más képeket
Teremt, betöltve tért, időt;
S mit óriás vásznára fest,
Magasztosabb, nagyobb, dicsőbb.
Teremt, betöltve tért, időt;
S mit óriás vásznára fest,
Magasztosabb, nagyobb, dicsőbb.
Nem itt, nem itt, följebb a cél,
Melyért a láng ifjú hevült!
Ez volna hát, ez hát a bér,
Miért vérzett és lelkesült?!
Melyért a láng ifjú hevült!
Ez volna hát, ez hát a bér,
Miért vérzett és lelkesült?!
Magasbra tör, mélyebbre ás,
Kit démona művekre bír,
Miket nem érhet hervadás,
Nem dobhat éh torkába sír.
Kit démona művekre bír,
Miket nem érhet hervadás,
Nem dobhat éh torkába sír.
Ez hát a cél! Milyen sekély,
Mily gúnyos és mily nyomorult!
Ki gyűlölt és kit megvetél,
Fejedre az tűz koszorút.
Mily gúnyos és mily nyomorult!
Ki gyűlölt és kit megvetél,
Fejedre az tűz koszorút.
Övezne fény: szivem setét,
S belőle mély panasz fakad:
Eltörpül itt, mi nagy, mi szép,
Nem látok én, csak árnyakat.
S belőle mély panasz fakad:
Eltörpül itt, mi nagy, mi szép,
Nem látok én, csak árnyakat.
Ó, váz világ, torzgyűjtemény,
Nekem gyülölt és idegen!
A koszoru is oly kemény,
Ólomnehéz a fejemen.
Nekem gyülölt és idegen!
A koszoru is oly kemény,
Ólomnehéz a fejemen.
Belátom ím, hogy semmi mind,
Mit szenvedék s mit művelék;
Az eszmekéjt, az égi kínt
Elnyelte mind a puszta lég.
Mit szenvedék s mit művelék;
Az eszmekéjt, az égi kínt
Elnyelte mind a puszta lég.
Terméketlen talajra hullt
A dús vetés, az égi mag;
Szegény vagyok és nyomorult,
A föld röge is boldogabb.
A dús vetés, az égi mag;
Szegény vagyok és nyomorult,
A föld röge is boldogabb.
Gyűlöljetek, mint egykoron,
S tapossatok meg engemet!
Nem jött el még az én korom:
A Szabadság s a Szeretet.
S tapossatok meg engemet!
Nem jött el még az én korom:
A Szabadság s a Szeretet.
Nem jött el még az én időm,
Még rab a szív, koldus az ész,
Fülembe zúg még rémitőn
Az ős sirám, átokverés.
Még rab a szív, koldus az ész,
Fülembe zúg még rémitőn
Az ős sirám, átokverés.
Még zúgja mind vad átkait
A gyűlölet s a butaság,
A szolgaság uralkodik,
Kietlen még e szép világ. -
A gyűlölet s a butaság,
A szolgaság uralkodik,
Kietlen még e szép világ. -
- Ily szóba tör a hír fia,
Szomját a hír nem oltja el.
Egyetlen kéj lesz sírnia,
Egy könny, miért még esdekel.
Szomját a hír nem oltja el.
Egyetlen kéj lesz sírnia,
Egy könny, miért még esdekel.
Magányba fut s e koszorút
Eldobja és megrendül ő;
Homlokáról a mély borút
Nem mossa el a fényeső.
Eldobja és megrendül ő;
Homlokáról a mély borút
Nem mossa el a fényeső.
Az elveszett s meglelt magány
Lesz újra az ő otthona;
A dicsőség magaslatán
Ő árva, bús és mostoha. -
Lesz újra az ő otthona;
A dicsőség magaslatán
Ő árva, bús és mostoha. -
Ha majd a hír szárnyára vesz:
Előmbe lép a néma rém;
Nevem dicső, magasztva lesz:
Boldogtalan s magányos én.
Előmbe lép a néma rém;
Nevem dicső, magasztva lesz:
Boldogtalan s magányos én.
[Szenic, 1891. május 30.]
