Kölcsey Ferenc: HOLDHOZ
HOLDHOZ
| Hold, szelíd hold, felhőd kárpitjában |
Képét láttam arcod súgarában,
Sohajtási voltak a szelek.
Karjaim kinyíltak, hő keblemre
Hogy szorítsam a szép ideált,
Ah de halhatatlan gyötrelmemre
A hevűlő megcsalatva állt!
| Vágyaimtól gerjedő reményem |
Ah de ködben elborúlt ösvényem
Tévedeztet kínos éjjelen!
Ismeretlen messze föld vidékin
Kísér s hurcol titkos érzetem;
Rengetegben, sziklák omladékin,
S vad pusztákon árnyát kergetem.
| Élsz-e tündérberkek szent homályán? |
Túl az égen, túl a csillagpályán
Gondolattal messze röppenek.
Képzetemben száll egy édes álom,
Lángvonással egy kép bennem ég,
Folyton érzem, és mégsem találom,
Itt közel leng e bús messzeség.
| Szív, örvényed zajgó hullámában |
Ah magaddal küzdesz e hiában?
S tennen álmod képét kergeted?
Érzem innen kelni rejtekedből
E borút, mely titkosan hervaszt;
Szív, derűlj ki lassan fellegedből,
Vagy dobogva szaggasd széjjel azt!
Cseke, 1825. május
