Juhász Gyula: Ének Tompa Mihályhoz
Fájó magyar őszben, bús világviharban
Ünnepel ma néped,
Ősznek és bánatnak énekese, téged.
Ily áldatlan, mint ez, mikor fájva-fájón
Emlékezünk vissza
Gyászunkban is bízó, hívő dalaidra.
Ily vigasztalan és ilyen terméketlen,
Dús fájdalmú ősöm,
Ki dalt szüreteltél bánaton és őszön.
Írt magam is leltem csöndes énekemben;
De most néma ajkkal
Állok én az őszben - "elfeledve a dal".
És áldott a kín is, amely dalra válik,
De mit ér az ember
Könnytelen bánattal, meddő szerelemmel?
Mennyi dala, színe van a temetőnek.
Föltámadunk - mondja.
Csak élő halottnak nincs vigasztalója.