Garay János: A HŰSÉG DIADALMA.
Czagány, a szép levente; |
S nincs, nincs a ki megmentse. |
És átkot és imát mond; |
S a szörnyü lánczakon ront; |
Vért inni volna készen. |
Imígy eped szivében. |
A hős, szabad levente, |
S nincs, nincs a ki megmentse. |
Egy istenadta ozmán: |
Csak nem hagyád a korcsmán?» |
Ő ájtatos keresztény, |
Hordozza két kezecskén.´ |
Kik elmenők mellette; |
Magán megáll felette: |
Még lábod is gyürűzve! |
Nincsen közé befűzve.» |
«Isten, ki él a mennyben, |
Ha nem kotródol egyben.» |
Inkább te jőjj e1 innét.» |
Megismeri szerelmét. |
Fuss, fuss! - halál van itten, |
Együtt halunk ma ketten!´ |
Im kulcsa lánczaidnak! |
Künn kész paripák várnak.» |
Oh Ilka, szűm szerelme!' |
S a porkoláb kegyelme.» |
Mint gondolat futása, |
Menekvő haladása. |
Világa süt le rájok, |
Igy énekelt utánok: |
Ösvényt a szép remény mutat; |
Te vagy, te vagy hű szerelem!» |