Csokonai Vitéz Mihály: Szűntelen közel van a halál
Szűntelen közel van a halál
Nézd meg csak a rózsák tűndöklő szépségét,
Most a virágoknak szépségét csudálod,
Így ember éltének mivolta hagyatott,
Kik személyválasztás nékűl mindeneknek
De még az ifjak sem maradnak ki sorból,
Mert akit akárhol célba vesz a halál,
Utólsó óráját senki sem tudhatja,
Mert sebes szárnyakkal repűl mindenfelé,
Gonosz Pándora is pixisét forgatja,
Nem kérdi e', ki ez, király-e vagy Irus,
Nem vigyáz senkire, érett-e vagy gyenge,
Óh, te gyötrelmeknek kegyetlen királyja,
Kérlek, kedvezz nekünk, gyenge edényeknek,
| Flóra magzatinak csuda ékességét: |
| Majd száradt kóróit megúnva útálod. |
| A három Párkákra egészen bízatott, |
| Életek fonalát vágják a véneknek, |
| Ámbár ki nem léptek még gyermeki korból; |
| A nyila halálos sebet rajta talál. |
| Hogy amikor hal meg, meg sem gondolhatja, |
| Amott jár, majd fordúl gyors lépéssel elé. |
| A sok embereket igen nyomorgatja, |
| Vagy nagy gazdagságban kevélykedő Cyrus, |
| Hullt azért kalásszal együtt a zőld zsenge. |
| Nincs, ki veszélyedet valaki kiállja, |
| Kik társai vagyunk a nyárleveleknek. |
