Babits Mihály: A CSIPTETŐ
apácákról. Hisz már ugyis tele
velük minden irásom. Szinte félek,
az olvasó is elfárad bele.
Minden hősnöm apácafőkötőben,
muzsám apácafőkötőt visel,
apácáinkat száz mesébe szőttem,
s habár még százat mondhatnék is el
szerelmeikrül - mert a szerelemnek
nagy menetében első sorba mennek -
vagy még ezer hamis históriát,
amennyit le nem irna tíz diák,
elég volt, s ez lesz utolsó, igérem.
mivel apáca-szeretőt talált,
lányruhát vett föl, s a klastromba állt.
Bajusztalan fiú volt, tejes arcú,
egész gyermek még, és lány-módra karcsú.
Colette nővér! ez lett az új neve.
nem vélve, hogy mily drága mulatság lesz...
amig egyszer csak megszükűlt öve.
No volt is a zárdába lárma, botrány,
meglátva egy váratlan csecsemőt.
Egymás fülébe vihogott a sok lány:
"Ez a kis gomba lám, hogy idenőtt!"
Honna jött? Tán csak nem pottyant az égbül?
igy beszennyezni ezt a szent tanyát!
azután kezdik a papát keresni.
Hogy jöhetett be? Melyik oldalon?
Magas fal, dupla rács, és nagy torony...
ablak, amin alig lehet belesni...
"Tán lányruhában jött be a betyár -
szólt a főnöknő - s juhaink sorában
egy ifju farkas báránybőrbe jár.
Nos... levetkezünk, mentül szaporábban
mindannyian - nincs semmi irgalom:
az igazságot tudni akarom!"
mint a hamis bárányka! Semmi mód
nem látszott, kettészelni a csomót.
Kihez, mihez forduljon nagy bajában,
hogy ebből a csávából mentse ki?
egy egyszerü módot, lekötni szépen...
lekötni... mit? Nos, ez a huncut épen.
Hogy mondjam el? Hogy irjam ezt körül?
Lekötni azt... minek a nő örül.
Lekötni, nehogy áruló lehessen,
vékony cérnával, lapossan, ügyessen...
És lekötötte, mig oly sima lett,
mint az apácák combjai felett.
Úristen! szakadékony, pattanékony:
szentet köss igy le, vagy angyalokat,
s hozz elibük húsz ifju zárdalánykát,
mint ott - kik minden köntösük lehányták -
s félek, a cérna mégis elszakad.
Képzelhetik! Oly ritka, büszke bájak
jöttek ott napvilágra! Melegebb
földeknek napja láthat ilyeket
szabadon - boldog, buja, messze tájak
láthatnak tán ilyeket szabadon,
vagy Hellasz hajdan... Éden... mit tudom?
hogy jól megvizsgálhassa az ügyet.
(az élet fáján gyenge szép rügyek),
oly toalettben, mellyet láthatólag
nem a klastromnak szabója szabott.
Gondolhatják, az ifju lánycsalónak
ez a látvány mily kinokat adott!
Hogyisne! bokros liliomtagok
bokroztak föl előtte, telt arányok;
keblet mutatta, dús csipőt, a lányok -
csak ő takarta mellét érthető
okokból, szegény, balga szerető!
bár mást is! - de már nincs ami megója,
a masinának működött rugója
s kiugrott, mint a puszták vad csikója,
a főnöknő szemébe - csiptető
messze röpült a padlón - visszahökkent
a főnöknő, majd hátra nem bukott.
s a főnöknőben gyult szörnyű harag.
Hamar kapitulumot tartanak
s az ifju farkast vén juhok kezére
bizzák büntetni. E vének pedig
az udvar közepére cipelik,
miként meghagyta csapatuk vezére,
s odaállitják egy nagy törzs elé,
de a hátsó felével kifelé,
s bilincset vonva lábára, kezére,
elszéledtek, otthagyva a legényt
a pellengéren, tünődve, miként
lakoljon a gazember; s mig az egyik
összeszedett minden seprőt, botot,
a másik szent korbácsokért futott
(miket vezeklésül használtak eddig);
a harmadiknak cellák kulcsa csörgött
kezében, miket a gyanusitott
ifjabb hölgyekre duplán forditott:
elég az, hogy mind elvivé az ördög,
pártfogolván a rajtért huncutot.
zömök fiú, lányok után futó,
kártyázni, inni, ... jól tudó,
Meglátja és szól: "Ej öcsém, de furcsán
kötöttek itt le! Szép szent, mondhatom!
Mi bűnért bűnhődsz e szégyenpadon?
Tán valamellyik ifjabb zárdalánykán
követtél el erőszakot? No lám, lám...
Mondd, jól esett? Csinos volt? Érdemes?
Látom, vidám fiú vagy és szemes:
no félhet is bármely apáca tőled!..."
hiába kérték ők szerelmemet,
azért ütöttek és karmolva téptek,
és a fához kötöztek engemet.
Nem mertem tenni illyen szörnyü vétket,
s nem mernék, bár aranyat oly nagyot
adnának érte, mint magam vagyok."
feloldja őt és igy szól: "Ostoba!
Még illyen szentet nem láttam soha!
A mi papunk bezzeg nem igy csinálna.
No fuss hamar, hagyj engem itt helyedbe:
én nem leszek mindjárt úgy megijedve
pár apácától, mint te, bús legény;
csak jöjjenek! elbánok velük én!"
És most a molnár fordult be a fának.
jön ám nagy sorban az apáca-had.
Csakhogy ezuttal nincsen gyertya nála,
hanem bot s korbács. - S a molnárlegényt
körülállják és páholják szegényt,
mig az kétségbeesve kiabálja:
"Csalódnak, hölgyek! Nézzenek meg engem!
Ne véljék bennem azt az ostobát!
Hadd fusson ő! Próbáljanak meg engem,
és csodát fognak látni majd, csodát!
Egynéhány szép nő nem riaszt meg engem!
Csak a korbáccsal ne verjenek engem!
Megteszek minden tőlem tellhetőt... "
"Hát ez a bolond megint mit beszél itt? -
tünődtek a fogatlan zárdanénik -
Nem te kerestél nálunk szeretőt?
Nem te vagy, aki gyereket csináltál?...
Annál rosszabb neked, hogy ideálltál!"...
És záporeső módra verik őt...
Hiába nyögi: "Hölgyeim... bocsánat...
megteszek minden... tőlem tellhetőt..."
kényelmesen legel az út gyepén -
s odakacsint, hogy jajgat a szegény...