Ady Endre: Az Életem kertje
Kanyargós, ezer utú kertje,
Ázott levéllel bekeverte
A bércek mögül rohant szélvész.
Az Őszben százan és százan
Művész-búval vagy kackiásan,
Mintha az csak sétatér volna.
Szineit butául isszák
Szemeik, a sohase tiszták,
Kik ingyen kivánnák az Őszt is.
Hol valaha én jártam szebben,
Az én sok utú életemben
S nem foghatok korbácsot rájuk.
Halom-közében a Multnak,
Hol szélvészek ordítva fújnak,
Az én kertem mások prédája.
Rájuk már kacagva köszönt le,
De hogy itt egy élet ment tönkre,
Mit bánják a kedves turisták?
Ártatlanul a derék balgák,
Nem tudják vagy nem is akarják,
Hogy ez: az én Életem kertje.