Madách Imre és Fráter Erzsébet vérségi kapcsolata.

Full text search

Madách Imre és Fráter Erzsébet vérségi kapcsolata.
Utóbbi időben az irodalom sokat foglalkozik az «Ember tragédiája» halhatatlan költőjével s a drámai költemény idegen nyelvekre átültetése mellett maga Madách Imre személye és családi élete is az érdeklődés homlokterébe került. A közönség előtt már nem ismeretlen szerencsétlen házasélete és annak belső okai. A házastársak elütő jellembeli tulajdonságai mellett nem kisrészt oka az ellentétek kiéleződésének a származás és környezet eltérő volta. A hagyományokat tisztelő konzervatív világszemlélet jutott összeütközésbe a szabadelvű felfogással. Madách Imre Nógrád megye egyik legősibb és mindig előkelő szerepet játszó nagybirtokú családjából származott. Atyja kamarás, ami abban a korban ritka a megyei családoknál, anyja az ősi Divék-nemzetségből eredő, szintén nagybirtokos Majthényiak ivadéka, kiknél nem volt szokatlan valamely magas közjogi méltóság viselése. Ezzel szemben, ha neje, Fráter Erzsébet szintén régi nemesi családból való származásra tekinthetett is, annak egykori fénye már nagyon elhalványult, leromlott vagyoni helyzetük pedig csak szerényebb neveltetést engedett meg. Anyai rokonsága azonfelül csak kisebb családokból állott, Majthényi Anna nagyasszony kevésnek tartotta fiához Fráter Erzsébetet, aminek nem egyszer kifejezést adott. Annál érdekesebb, hogy Madách Imre és Fráter Erzsébet vérségi tekintetből nem voltak idegenek egymáshoz. Ha nem is közeli, de igazi vérrokonsági kötelék állott fenn köztük. Közös ősük a XVII. század elején élt Madách Péter, kinek Gáspár fiától ered a család fiága, mely felett néhány évvel ezelőtt megfordították az ősi címert, Zsófia leányától pedig többi közt Fráter József családja származik. A leszármazást az alábbi táblázat tünteti fel:
Madách Péter* ~ Sarlay Anna; Gáspár ~ Bene Anna; János ~ Voxith Horváth Magdolna; János ~ Szelényi Erzsébet; László ~ Ujfalussy Zsuzsanna; János ~ De Fabrice Enfrosina; Sándor ~ Rusz Anna; Imre ~ Majthényi Anna; Imre ~ Fráter Erzsébet; Zsófia ~ Ráday András; Heléna ~ Darvas János; János ~ Földváry Heléna; János ~ Bucsányi Mária; Johanna ~ Hangácsy Sándor; Mária ~ Pap Péter; Helén ~ Battik János; Lucia ~ Fráter József; Erzsébet ~ Madách Imre
Madách Péter és Sarlay Anna fiú- és leányági leszármazottai 1700. márc. 20-án osztoznak öröklött birtokaikon, igazolván leszármazásukat. (Orsz. Levt.: Kúriai levt., Post adv. 22–43.) – További források: Orsz. Levt.: Madách-cs. lt. és Darvas János genealogiai könyve.
A táblázat élén álló Madách Péter ízig-vérig katona. Még ifjú volt, midőn a török alsósztregovai ősi várkastélyát felgyújtotta, utóbb fogságba jutva Konstantinápolyban sínylődik s kiszabadulása után Nógrád vármegye őt teszi meg a török ellen felállított sereg kapitányává.
Sarlay Soma.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi