Nevének változatai: 1584-ben Debreczen (1615-ben is). 1598-ban Kis-Debreczen. 1631-ben Oláh-Debreczen. Oláhul: Dobroczinas. 1831-ben Dabrocsél.
Neve a szláv: dobni, dubrava szóból, mely tölgyfát, tölgyfás erdőt jelent, alakult.
Először emlittetik 1584-ben Debreczen néven.
Magyar-Lápostól északra, a Sátorhegy aljában azon patak partján fekszik, mely a községen alul egyesül a Debrek vizével s ezzel együtt szakad a Lápos folyóba. Deéstől 56·8 kilométerre, a láposi járásban.
Magyar-Lápos tartozéka volt, de mint ilyen, még 1553-ban a tartozékok közt elő nem fordul, csakis 1584-ben emlittetik először, tehát 1553–1584 közt keletkezett.
1584-ben Báthory Kristóf, utóbb Zsigmond a 30-ad fizetés alól szegénységük és szűk területük miatt a lakosokat felmenti.
1598-ban Báthory Zsigmond e birtokot Bellő, másként Balassi Györgynek s nejének Bagdi Margitnak adományozta oda.
1602-ben e falut Huszár Péter birja.
Egy 1603-iki feljegyzés szerint e falu Básta Györgynek adomá-nyoztatott.
1615-ben Bethlen Gábor, ezen Magyar-Lápos határában fekvő pusztát, Szamosújvár tartozékát, Deregnyöi Daróczi Ferencznek, Bereg-vármegye 529főispánja, szepesi kamaragróf és cs. kir. és fejedelmi tanácsosnak adja, szokatlan módon feldicsért iránta és a haza iránt kifejtett hűségeért adományozta.
1616-ban Daróczy Ferencz e birtokát a fejedelemmel elcseréli.
1631-ben Rákóczy György e birtokot Torma Györgynek adja zálogba azon szolgálataiért, melyeket előde Bethlen Gábor s úgy a haza, s különösen a szent római birodalomban Faragó András kapitánysága és alvezérsége idején kifejtett.
1649-ben Balázsházy Péter egyik birtokosa.
1653. és 1658-ban a szamosújvári uradalomnak itt 3 adófizető jobbágya volt.
1659-ben Barcsay Ákos e birtokot pávai Pávay Dávidnak adja zálogba 150 aranyért, hogy a töröknek az adót kifizethesse.
Szamosujvárt szeptember 21-én kelt levele szerint 1675-ben Apaffy Mihály e birtokban deési Pávay Dávid fiait Sámuelt és Dávidot megerősíti s ők birják 1697-ben is, kik itteni birtokuk minden dézmáját a magyar-láposi ev. ref. papnak fizették.
1679-ben tanúk vallják, hogy „a régi veszedelemben” 3 magyar-láposi ember szállott ide s a falut megtelepitette, de külön határa Magyar-Lápostól nem volt.
1694-ben birtokosa Pávay Dávidné.
1702-ben Rácz Mária, előbb Pávay Dávidné más helyt Istvánné, most Patay Istvánné e birtokot Petki Nagy Pálnak eladta, 1721-ben is ő birja.
1735-ben itteni birtokos Nagy Krisztina Földváry Ferenczné.
1747-ben birtokosa kisbethleni Bethleni István, kinek a szamosújváriak átengedték, ki előbb kincstári, azután hadi első fogalmazó, oláh nyelv fordító s végül Provinciális comissarius volt.
1751-ben Mária Terézia királynő e birtokot Bethleni Istvánnak adományozza.
1786-ban birtokosa: Bethlen István özvegyének Henter Borbálának van 28 jobbágya.
1820-ban birtokosa: ikafalvi Balogh Zsigmond; van 27 telke.
1863-ban Horváth Póli özv. Péchyné, Rácz Ádám, Técsi Samu, 530Farkasné Hodor Mária, Sikó Miklós, Lajos és Anna, Ilyés János és Elek, Ilyés Krisztina, Cseh Ferencz úrbéri kárpótlást kaptak.
1866-ban nemesi jogú birtokosa: técsői Técsi Sámuel.
Jelenlegi birtokosai (1898): gr. Eszterházy István, 585 hold és lőrinczrévei Bárdi Károly.
Hagyomány szerint a ma is életben lévő Mikó és Fábián eloláhosodott magyar családok ősei Debreczen városából származtak ide s ezek előbbi helyéről kapta volna a község mai nevét. Annyi tény, hogy hajdani lakói tisztán magyarok voltak, kiket az 1603-diki feljegyzés szerint Básta hajdúi az előző évben pusztítottak el teljesen s a falut is leégették, hogy egyetlen egy lélek sem maradt benne. Az ezután betelepült magyarság közé máramarosmegyei Petrova községből a Petrehus család őse húzódott meg s a folyton szaporodó oláhság magába olvasztotta a kisebb számban ott levő magyarságot.
Földmiveléssel s baromtenyésztéssel foglalkozó lakói házaikat (egy szoba s pitvar) s gazdasági épületeiket kivétel nélkül fából, szalmafedél alá építik, kivül-belül megtapasztva. Az egy szobás lakás negyedrészét tűzhely foglalja el, melynek felső részét a család ágyhelyül használja, a falak körül vastag bükkfa-padokkal, a módosabbak házában asztal s egy pár szék is látható. A nők s férfiak öltözete házilag készül kenderből és gyapjúból. Kivétel nélkül bocskorban járnak; a nők kettős köténye (katrincza) rikitós színben gyapjúból készül. Táplálékuk a málé, melyet tejneműekkel s túróval fogyasztanak, húst igen ritkán esznek.
Pünkösdkor összes lakó- és gazdasági épületeiket kivül-belül hársfalombokkal körül aggatják s ezzel minden rossztól magukat megoltalmaztatni hiszik s erre egyedül a hárs lombja alkalmas.
A gör. keleti felekezet fából 1860-ban épült templomát Mihály és Gábor őrangyalok nevére 1862-ben szentelték föl. Az építésben volt földesurok Técsy Sámuel segélyezte. Harangjai román és magyar felirattal, 1852-ben öntötték Kolozsvárt. Papjai: Hodor Athanáz s a jelenlegi Bogya János.
A felekezet 1870-ben létesítette iskoláját, a szomszédos községekkel együttesen fizeti a vándortanitót.
Éghajlata fekvésénél fogva hideg, de egészséges, széltől s jégtől mentes határának földje sovány, csakis bő trágyázás után termi meg kapás és kevés sarlós, főleg zab gabonáját. Az erdélyi fajta szarvasmarhákon kivül lovat, juhot és kecskét tartanak s ez képezi keresetforrásukat. 531Gyümölcse: közönséges nyári alma és vaczkor-féléken kivül a szilva.
1750-ben határának nagy része terméketlen s zabnak való; sót szoktak Deésaknáról Szilágy-Somlyóra szállitani, melytől 20 mért-földnyire fekszik. Terményeit Nagybányán árusítja, de a föld nem ad elegendő termést fentartásukra, barmaival messze fekvő városok vásáraira is eljárnak. Egy köböl őszi vetés 6 kalangyát, kalangyája másfél véka szemet ad; szintúgy a tavaszi vagy zabvetés. Trágyázni nem szoktak, mert a zápor lemossa. Erdejében tűzre való fája van, legelője kevés, kaszálni fordulónkint szoktak.
Adó alatt van 168 köb. vetésre való szántó, 109 szekér széna, 24 köb. búza, 116 köb. zab, 3 köb. törökbúza, borsó, lencse; jármas ökre, lova 76, tehene 59, 11 tulok, csikó, 187 juh, kecske, 49 disznó, 118 méhköpű.
1822-ben minden gyengesége mellett határa az első osztályba tartozott, adó alatt volt: 152 1/4 köböl szántó, 355 1/4 szekér szénára való rétje, 5 ökör, 11 tehén, 4 bornyú. Épület- és mészköve bőven. Szintúgy gazdag bővizű forrásokban, csorgókban, melyek közül nevezetes a Sátorhegy aljában a „Pintye forrás,” az egykor itt tanyázott híres rablóvezérről elnevezve. Van egykövű és kerekű felülcsapó malma, gr. Esz-terházy István tulajdonában.
1873 óta körjegyzői székhely.
Határhelyek: 1769-ben Búza Tárnyicza; Szeketure luj Csokány; Magura Csori; Válye Inászti; Válye Illyés; Válye Re; Lunkapatak; Válye Linczi; Padure csel Unguraszke, magyarok birtoka; Sub Satre, erdő.
1864-ben Valea Dobricului, Izvor Lazuluj, fontina recze, Izvor buculuj, Valeare, Kapu gyaluluj, Szocs, Restolcs.
1703 körül történt összeírás szerint 8 jobbágy lakosa van. kik ugyanennyi házban laknak, el van pusztulva 6 ház. A jobbágyok és zsellérek egy évi adója: 18 frt, 4 és 3/4 köb. búza s ugyanennyi zab, másfél szekér széna s egy vágómarha.
Lakossága 1750-ben 24 jobbágy, egy ily özvegy, 2 zsellér, 2 kóborló családfő, kik az utolsó kivételével, 24 telkesházban laknak.
1822-ben 22 gör. nem egyesült családfő lakta.
1831-ben lakosok száma 162.
5321857-ben házak száma 47, a lelkeké 211, ebből 203 gör. kel., 4 ev. ref. és 4 zsidó.
1891-ben 285 lakossal, melyből 217 gör. keleti, 6 ev. ref. és 12 izraelita. Házak száma 52, határa 1587 k. hold.
Adója 1749-ben 127 frt 3 kr. 1755-ben 131 frt 15 kr. 1775-ben 380 frt 24 kr. 1822-ben 111 frt 44 kr. 1898-ban 679 frt 67 kr.