Egészségügyi ellátás
Egészségügyi ellátás
A népesség egészsége a társadalmak alapvető közjavainak egyike. A magyar lakosság jelenlegi egészségi állapota akadálya annak, hogy a gazdaság és a társadalom megfelelő hatékonysággal működjön.
Olyan egészségpolitikát és ellátórendszert kell kialakítani, amelyben – az ország gazdasági lehetőségeinek figyelembevételével
– a lakosság egészségi állapotának romlása megállítható, illetve biztosítható a javulása és megfelelő mennyiségű, minőségű és szakmai összetételű az ellátás;
– biztosított a rendszer belső hatékonysága, az eljárások finanszírozási rendje elősegíti a hatékonyságot és az esélyegyenlőséget;
– csökkennek az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás esélyegyenlőtlenségei és növekszik az ellátáshoz való hozzájutás és az ellátás minőségének biztonsága;
– az ellátás és finanszírozás rendszere átlátható és kontrollálható.
Az egészségügy korszerűsítése egyszerre jelenti az államháztartás egyik nagy elosztó-szervezetének és a társadalom közérzetét befolyásoló szociális biztonsági rendszerének reformját.
A kormány egészségügyi programjára alapozva 1995-ben modernizációs koncepció kidolgozása történt meg. Megtörténtek a kapacitásszabályozás lépései, és zajlik a struktúra átalakítása. A kialakuló egészségügyi rendszer a tervek szerint jobban illeszkedik a lakosság valós szükségleteihez, szakmailag hatásosabban és gazdaságosabban működtethető.
A kialakuló egészségügyi rendszerben a helyi (települési és megyei) önkormányzatok feladat- és hatásköre, tulajdonosi szerepköre és a fejlesztésben betöltött szerepe újragondolásra szorul. A feladatmegoszlásnak biztosítania kell az egészségpolitikai elvek és a helyi sajátosságok által keltett szükségletek egyidejű érvényesítését. Fokozott szerepvállalást kell elérni a helyi egészségvédelmi feladatok ellátásában és koordinálásában. Az önkormányzatok egészségügyi feladatait már középtávon is a területfejlesztési tanácsokkal szoros egységben, az Európai Unió gyakorlatában jellemző regionális szemlélettel kell megoldani.
A szerkezeti reform fő rendezőelvei a következők:
– a betegek ellátása történjen azon a szinten, ahol az a leghatékonyabban elvégezhető; csökkenjen az akut kórházi, növekedjen a járóbeteg-ellátás aránya, a szociális és ápolási feladatok intézményesen különüljenek el;
– javuljon az esélyegyenlőség a betegellátásban, legyen biztosított a különböző kor- és betegségcsoportok ellátása, a hozzájutást alapvetően ne korlátozhassa lakóhely szerinti vagy szociális különbség.
Az ország különböző térségeiben az egészségügyi szektor fejlesztése szorosan összefügg az ellátási kötelezettséggel és a területi finanszírozási normák által meghatározott lehetőségekkel. A korábbi kórházcentrikus fejlesztések következtében a valós szükségleteknél magasabb a kórházi ágyak száma (176 fekvőbeteg-intézményben 100 400 nyilvántartott ágy, 97,7/tízezer lakos), ezen belül is kedvezőtlenül magas az aktív kezelési ágyak száma, a krónikus kezelési ágyakhoz képest. Ezt súlyosbítja, hogy a szociális háttér kiépítetlensége miatt annak terhei is a fekvőbeteg-ellátásra nehezednek. Ezért a krónikus és szociális kezelési ágyak átstrukturálása a jövőben elengedhetetlen az aktív kezelési ágyak kímélése szempontjából.
Az egészségügyi ellátórendszer reformja során az 1996-os évben újabb 10 000 ágy megszüntetésére került sor, ezzel a szerkezetátalakítás lényegi leépítési fázisa befejeződik. 1997-ben az OEP határozatai alapján már csak 82 923 ágyat finanszíroznának. Ennél több ágyra született szerződés, jelenleg 83 987 az összes ágyak száma.
Az egészségügyi fejlesztés főbb irányai: a háziorvosi és házi gyermekorvosi rendszer továbbfejlesztése, a járóbeteg-szakellátás megerősítése és a lakossághoz közelebb történő telepítése, az akut, valamint az ápolási feladatok intézményes elkülönítése, a betegellátás esélyegyenlőségének javítása.
Ez főként a minőségi munkát végző csoportpraxisok számának növelésével érhető el. Szükséges az aktív kórházi ellátást kiváltó korszerű ellátási formák bevezetése, mint az egynapos sebészet, a házi ápolási rendszer kialakítása és továbbfejlesztése, valamint a megelőzés, szűrés, gondozás rendszerének továbbfejlesztése. Mindez – területi szempontból – az intézményrendszer centralizációját, a magasabb színvonalú, jobban felszerelt központi intézmények kiemelt fejlesztését jelenti.
Meg kell erősíteni az alapellátásnak a szűrésben és az elsődleges megelőzésben betöltött szerepét, és minél több beteg számára ezen a szinten kell biztosítani a befejezett ellátást.
A háziorvosoknak fel kell vállalniuk a kórházból kikerülő betegek megfigyelését és szükség szerinti kezelését. Az utókezelés, a gondozás és rehabilitáció folyamatában többletterhek nehezednek majd az alapellátásra. A reform keretében a járóbeteg-szakellátás területén is differenciált, az igényeknek megfelelő fejlesztést kell folytatni, hogy megszűnjenek a területi aránytalanságokból adódó feszültségek, a szakellátás közelebb kerüljön a lakossághoz és megszűnjön e rendszer technikai elöregedettsége.
Az egy praxisra jutó lakosok száma területenként és megyénként nagy eltéréseket mutat. Szakmapolitikai célkitűzés a háziorvosi ellátásban elmaradottabb megyék és térségek fejlesztése. Megyénként átlagosan az egy körzetre jutó lakosok száma 1 350 és 1 768 között változik. Ideálisnak az 1 300 fő/praxis arány tekinthető. Több megyében magas az ún. vegyes praxisok aránya, ahol a felnőtt- és gyermek-háziorvosi tevékenységet egy ember végzi. Kívánatos ennek az aránynak a további csökkentése, ezt elősegítheti a megszűnő fekvőbeteg-kapacitásokból felszabaduló munkaerő ideirányítása.
A lakosság elöregedése és az egészségi állapotban bekövetkező változások miatt nő az ápolás iránti igény, ezért az aktív kórházi ágyak tehermentesítése és a kórházi átlagos ápolási idő csökkentése céljából olyan ellátási formák fejlesztése indokolt, amelyekben a gazdaságossági szempontok jobban érvényesülnek. Finanszírozási szempontból rendkívül kedvezőtlen és szakmailag sem indokolható, hogy a fekvőbeteg aktív kezelési ágyakon orvosi ellátásra nem szoruló, csak ápolási igénnyel feküdjenek betegek. Ezért az elkövetkező években támogatni kell az intézményrendszeren belül kialakítandó ápolási osztályokat, az erre a célra jobban specializálódott ápolási otthonokat és az ottani ápolás rendszerét.
