JAJSZÓ, MELYBEN ÉDES HAZÁNK ROMLÁSÁT SIRATJA EGY POETA
Mert szemed bekötve idegeny nép vezet.
Jóakaratodért, ládd, gonosszal fizet,
Hogy elpusztíthasson, bizony arra siet.
Minden javaiddal torkáig töltözött.
Fiaidban sokat rabszíjára fűzött,
Végre palotáid lángjánál fűtőzött.
De az sem múlik el, harmad jaj ott éri.
Az bánotnak árja siralmad neveli,
Az sok jajszó rajtad ugyan egymást éri.
Te gyönge testedet erősen marcongja,
Hogy erőd ne légyen, szárnyodat szaggatja,
Szép piros véreddel fiait hizlalja.
Nincs ezüst vagy arany titkos tárházodban,
Nincs oly jövedelem akárhol laktodban,
Melyet írva nem látsz austriai házban.
Míg rabjává nem tesz nemzetestűl téged,
Hogy büdös köntösét viseltesse véled,
Ma is nagy víg kedvvel éli keresményed.
Minden jószágodbul kipusztíta - foszta,
Elérkezék hozzád az nagy summa dika,
Mely miatt szemeid kisíra s apada.
Nap, hold alatt valók, ezért változandók,
Nem is oly zokogó sírásra indítók,
Mint az mely gonoszok reánk tódulandók.
Kemény kűszív volna, ki téged nem szánna,
Oh elpusztíttatott jajszó: Pannónia,
Ki volna, sorsodon, ki méltán nem sírna.
Jezsoviták mentek rád nímet sereggel,
Templom kulcsát kérik fenyegetésekkel,
Kit sírván hallgatunk lehajtott fejekkel.
Mindenütt üldözik lölkipásztorinkat,
Prédálják azoknak minden jószágokat,
Pilátustul kérnek őrző katonákat.
Melyért jezsoviták vittek rá dúlókat,
Sok száz tallért vontak rajtok bírságokat,
Templomban kergetik nagy büntetés alatt.
Az jezsovitákkal szegény polgárokra,
Hogy, ha nem engednek, hányják őket kardra,
Prédikátort, mestert vigyék az rabságra.
Sokszámú nímetet rájok szállítottak,
Ezek erejével szegény néppel bírtak,
Melyért az Istennek sírván panaszoltak.
Jajgassatok minket, kik közel látjátok!
Gyászban öltözzetek már, szomszéd városok,
Bánkódjatok rajtunk, keresztény országok!