A hét domb gyűrűjében, a Sió jobb partján, Tolna megye északnyugati részén, Simontornya és Pincehely szomszédságában fekszik Ozora. A gazdag régészeti leletek arra utalnak, hogy jó földje és átkelőhelye egyaránt letelepedésre sarkallta az őskori népeket, a keltákat és rómaiakat valamint a vándorló népcsoportokat. A honfoglalást követően a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott. Legkorábbi írásos említésével 1009-ben, Szent István pécsi püspökség határait megállapító oklevelében találkozunk.
A település felvirágoztatása, vásártartási jog megszerzése, a szokásos mértéket felülmúló mezővárosi privilégiumok adományozása, Zsigmond korának meghatározó egyéniségéhez, a firenzei származású Philippo Scolarihoz kapcsolódik. Az Ozorai Pipo néven ismert főúr olasz mintára építtetett várkastélya – bár a történelem viharaiban többször megrongálódott, tulajdonosai céljuknak megfelelően átformálták – mindmáig a település országosan ismert középülete. Feltárását követően jelenleg teljes rekonstrukciója folyik. Befejezését követően múzeumként kulturális célokat szolgál majd.
Pipo kérelmére V. Márton pápa engedélyével az 1423-ban felépült kolostorba obszerváns ferences barátok telepedtek. Száz évvel később az úgynevezett ozorai őrség – szerzetesi szerveződés – hét kolostorában (ozorai, paksi, györgyi, héderhelyi, kőrőshegyi, csákányi, séllyei) már 165 barát élt. A kolostor a régió vallási életében, az oktatásban meghatározó szereppel bírt.
Ozorai Pipo után a család kihalásáig a nagyhatalmú Héderváryak, majd Török Bálint birtoka lett. 1543-ban török kézre került. Lakossága jelentősen csökkent, rövid időre elnéptelenedett. 1686 szeptemberében szabadult fel. Ekkor délszláv telepesek és magyarok lakták. A szlávok többsége a Rákóczi-szabadságharc időszakában elmenekült. A terület új urai, az Esterházyak katolikus magyarokkal népesítették be Ozorát. Míg 1696-ban alig százan éltek itt, a XVIII. század végén tartott népszámláláskor már 2338-an lakják. A számbeli növekedés az 1920-as évekig tartott, ekkor Ozorának 4600 lakója volt. Ezt az állapotot kezdetben mérsékelt, majd 1960-tól – az elköltözések, születés csökkenések miatt – rohamos népességapadás követte. Napjainkra 1910 körüli az ozorai polgárok száma.
Az Esterházy-hitbizmány alsó uradalmainak központjává fejlesztett mezővárosban jelentős beruházások folytak. Szálló, vendéglő, lakások az uradalmi tiszteknek, alkalmazottaknak, kézműveseknek, malmok épültek. 1739–1744 között elkészült a kulapusztai hercegi kastély, kiépült a vadaspark, ide került a méntelep és a lovarda. Ezt követően a XVIII. század második felében a várat granáriummá (magtárrá) alakítottak át, csak néhány földszinti termét használták továbbra is irodák, pincerészét börtön céljára.
Ozorán az uradalom, a helyi lakosok, valamint vásározással a környező települések igényeinek kielégítését szolgálta a nagyszámú kézműves. Az uradalmi szűrszabók, fazekasok, vargák, csapók, csizmadiák és takácsok az 1740-es, a mezővárosi csizmadiák, takácsok, szabók, szűrszabók az 1760-as évek végén kapták céhprivilégiumaikat az Esterházy hitbizomány fejétől. A kézművesek többsége szakmája mellett rákényszerült a vásározásra, valamint a gazdálkodásra, kert- és szőlő művelésére, állatok tartására.
A jobbágyok betelepüléskor nyert kedvezményei fokozatosan megszűntek. A követeléseit erőteljesen növelő uradalom és a falu népe között a kapcsolat rosszabbodott, 1766-ban jobbágylázadás tört ki. A vármegyei törvényszék 49 résztvevőt ítélt várfogságra, sáncmunkára. Közülük heten halálos ítéletet kaptak. Az elrettentően súlyos büntetéseket Mária Terézia királynő mérsékelte.
Ozora XVIII–XX. századi történelmét végigkísérte a földhiány. A XIX. század első felében a telkes jobbágyok perbe keveredtek földesurukkal. 1844-ben a földhiány miatt az ozorai jobbágyok és zsellérek közel háromezer holdnyi uradalmi terület művelésére kötöttek igencsak előnytelen megállapodást az uradalommal. Míg 1848-ban e megállapodás terheit igyekeztek lerázni, a haza védelme iránti kötelességüket maradéktalanul teljesítették.
A forradalom és szabadságharc legdicsőbb napjai közé került 1848. október 7-e, amikor az osztrák felbujtásra támadó Jellasics jobbszárnyát jelentő horvát hadtest, Peczel Mór katonái és a Csapó Vilmos által vezetett Tolna megyei népfelkelők, nemzetőrök előtt Ozoránál fegyverletételre kényszerült.
A jobbágyfelszabadítást követően százával maradt Ozora népe föld nélkül. A környező uradalmak illetve uradalmi bérlők állandó cselédként és alkalmi munkásként csak egy részüket foglalkoztatták. Számosan költöztek el a településről, vándoroltak ki az országból. Az itthon maradottak a századforduló aratósztrájkjaiban kíséreltek meg engedményeket kicsikarni. Az ozorai agrárproletárok az 1929–33-as gazdasági válság idején a mezőgazdasági megmozdulások állandó résztvevői voltak.
A Nagyatádi-féle földreform, majd az 1945-ös földosztás eredményeként jelentősen nőtt a kisparasztok száma, de számottevő közép- és gazdagparaszti réteg Ozorán egész története során nem alakult ki.
A meghatározó mezőgazdasági, a jelentős ipari népesség mellett a megyei átlagot meghaladó mértékű kereskedés folyt a településen. A helyi üzletek mellett nagy szereppel bírtak a heti piacok, nevesek voltak a környező települések lakosait nagy számban vonzó országos vásárok. Az Ozorai Pipo idején a mezővárosnak adományozott vásárjogot Mária Terézia az Esterházyaknak adta, amit Ozorának 1908-ban vásárlással sikerült visszaszerezni.
Mivel a vasút elkerülte Ozorát, az elzártságból a pályához vezető köves út jelentette a kiutat. Ezt valósította meg a pincehelyi, majd az 1940-re elkészült fürgedi országút. Megkezdődött a község villamosítása.
1945 után a szövetkezeti mozgalom felszámolta a kisipart, kiskereskedelmet. A kisparaszti gazdaságok helyét mezőgazdasági nagyüzemek foglalták el. Az összevont Egyetértés Mgtsz, három évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Ozora életében. A lakosság egészét azonban a helyi szövetkezetek sem tudták foglalkoztatni. Négy évtized alatt a népességnek több mint felét elszívták a bányák, a nagyvárosok ipari üzemei. E folyamat megállni látszik, 1999-ben hosszú idő után először volt pozitív a község demográfiai mérlege.
Befejezéséhez közeledik a vár felújítása. Földszinti részén rövidesen a magyar költőóriás, Illyés Gyula életművét bemutató kiállítás nyílik. 1993-tól évente Ozorán gyűlnek táborba a fafaragók. Míves alkotásaik tucatjai népesítik be az utcákat, köztereket, teszik szemet gyönyörködtetővé a nemrég még megyei átlag alatti falu képét. Az elmúlt években egyre esztétikusabb arcát mutató, gazdag történelmi múltú Ozora vendégszerető szívvel, nyitott kapukkal várja az érkezőket.