Vizek és halmok világa

Full text search

Vizek és halmok világa
Jászdózsa az Alföld északi peremén, az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság Gyöngyösi-síknak nevezett kistájának legdélibb részén fekszik. Határának felszíne inkább a Jászságként ismert kistájéhoz hasonló, az valójában nem tipikus alföldi táj. Fodor Ferenc, a két világháború között alkotó kutató kis síksági öbölnek nevezi a Jászságot.
Az észak-alföldi részeken a Zagyvától a Sajóig „magas törmeléklejtő” húzódik a mai felszín alatt. A Mátra és Bükk hegység lábához simuló törmeléklejtőn futnak le a folyók különböző mélységben bevágódva (Galga, Zagyva, Gyöngyös, Tarna). A Jászsághoz érve hirtelen lelassulnak, s különböző, de egymástól jól elkülöníthető, feltöltődő, de még mindig a mocsárvilágra emlékeztető, mély fekvésű területeken haladnak tovább.
A legnagyobb mélyedékek közül meg kell említeni a berényi Hajta-, a jászdózsai Tarna-mocsarat és a Jászberény–Jászjákóhalma–Alattyán közötti lápot, továbbá a Jászkisér környéki vízi világot. Mint Fodor Ferenc írja: „A Jászság mai felszíne a fiatalabb jégkorszakban lerakódott törmelékből áll”, amelyre lösztakaró terült, de amelyen (dél)nyugatról érkező homokfoltok is fellelhetők (Fényszaru, a berényi határ nyugati része, Pórtelek, illetve Szentandrás határa). És mert ez volt a legmagasabb rész, a kiemelkedő térszín eltérítette a Zagyvát keletebbre.
Ennek megfelelően a Jászság keleti részén öntés- és réti talaj borítja a felszínt. Tál alakú táj, peremei magasabbak, s középső, kissé egyenetlen részén a meglassult folyók kisebbfajta mocsarakat alkotnak. Ezen a felszínen a folyószabályozások előtt az esős időben időszakos vízállások, kiöntések tovább gyarapították a vízi világot. Hogy még mindig Fodor Ferencnél, a Jászság monográfusánál maradjunk, ő éppen ezeket a vizeket és a halmokat tekinti a Jászföld földrajzilag legjellemzőbb tényezőinek: „Az egész Jászság területe nem tesz ki többet 183 624 katasztrális holdnál, és ezen a területen csaknem félezer vízrajzi név született meg a nép ajkán. Bizony vízi világ volt ez a föld. Fertő, ér, lapos, szög, tófenék, tó, folyás, sziget, rét, torok fogalmakat kellett minduntalan használnia, ha határa egyik részét meg akarta nevezni. E vízrajzi fogalmak mellett még a halom szolgált leggyakrabban helyrajzi megnevezésre. Íme a nép helyrajzi nyelve milyen pompásan adja vissza földje igazi képét: a vízi világból kiálló halmok mint a jászföld hajdani legjellemzőbb vonásai. De ez a kép egyúttal arra is világot vet, mennyire nagy szüksége volt e táj őslakosságának a halmokra, amelyek nélkül valóban aligha lehetett volna eligazodni ebben a vízi útvesztőben.”
Azóta megjelent Farkas Ferenc szerkesztésében a jászberényi járás földrajzi neveiről szóló kataszter, amely mindezt nemcsak igazolja, de bővítette is, dacára annak, hogy a tanyavilág már megnevesített egyes pontokat úgy, hogy személynévhez kötötte, s a legjellemzőbb névvé a birtokos neve, illetve a hozzá kapcsolt tanya szó vált.
Idézzük a nevek egy részét: Ér melléke, Ér-melléki tőtés, Hótt-Tarna, Zúgó, Tarna (folyó), Hótt-Tarna-torok, Malom-szög, Tarna-szög, Felső (vagy Nagy)-berek, Berek, Kis(vagy Alsó)-berek, Nepomuci (a vizek és vízenjárók védőszentje szobrát mindig a híd mellett állították fel, valójában Nepomuki Szent János szobra), Tarna-gát, Gátőrház, Rudi-part vagy Páskom, Túlsó Tarna-part (sor, utca), Kecskés-ér (folyó), Tarna-parti sor (utca, út), Kecskés-árok, Katalin-lapos (utca), Tarna-köz, Kis híd (utca), Alvégi vermek (tó) – mindez a belterületen.
A külterületen: Hosszú-hát-déllő (=dűlő), Pap-fertő, Kápóna-halom (Boldogasszony halma) és az itt álló kereszt, iskola, tanya neve (vagy nevéből képzett megjelölések), Pap-tőtés, Kút-lapos, Bibic-déllő, Zsombikos, Zsombik-part, Őrsi-lapos, Cserta-gyep, Hoszú-fertő-déllő (és változatai), Bornyú-kút-déllő, Borbély-tőtés, Csákó-ér, Hótt-Tarna-déllő (és az ebből képzett nevek) Horgas-ér (-lapos), Birini határ-rét, Kotró-gát, Csúrgó(-ér) Horgas-mocsár, Horgas-ér-part, Nagy-ér (s az ebből képzett nevek), Nagy-gyep, Rajna-ér (-folyás, folyó), Juhász-fertő, Nádas, Lencsés (a békalencséről nevezték el a vizet), Homok (korábban Közép-halom), Gyíkényes (és az ebből képzett nevek), Lencsés-dűlő (valamint az ebből képzett nevek, elnevezése a békalencséről), Agyagos (és az ebből képzett nevek), Cobor-ér-déllő, Rajnai-istálló, Görbe-ér (és az ebből képzett nevek), Nagy-halom (és a képzett nevek), Bika-ér, Kis-árok, Serfőző-lapos (és az ebből képzett nevek), Tatárhányás-lapos (és az ebből képzett nevek), Két-halom (és a képzett nevek), Szerelem-halom, Lajos Mihály lapossa, Határ-domb.
Egyik-másik nem lokalizált név, kutakra utalók, átértelmezések, olyan madárfajt, állatokat jelöl meg, amelyek a mai településhatáron belül már nem jellemzőek. Ezek közül, s a halmokat is említve, néhányat idéztünk, jelezve a község határában a vizek és a halmok viszonyát. Mindazok a nevek (tó, rét, lapos, fertő, töltés, ér, gát, és a többi), amelyeket Fodor Ferenc a Jászság földrajzi neveinek finomságaként, a nép ötletességeként elvonatkoztatva, de történetileg konkrétan is megnevez, Jászdózsa határán belül maradéktalanul fellelhetőek.
A Jászságot önmagában nézni, főként egyetlen települést vizsgálva, nem lehet. A megértéshez szükséges legalább néhány szót szólni egy tágabb térségről, ahol a két meghatározó folyó – a Zagyva és a Tarna – vízgyűjtő területe fekszik.
A Zagyva völgye a Mátra nyugati oldalán az országhatárig ér, s a hegység nyugati lejtőinek vízfolyásait gyűjti össze, illetve a keleti Cserhátról és a Gödöllői-dombságról lefolyó vizeket fogadja be. A Tarna völgye a Mátra keleti oldalán majdnem az országhatárig tart, a folyó a keleti és déli lejtőkről leszakadó vizeket fogadja be. A síkságra érve még felfogja a Mátraalji- és a Hevesi-dombvidék felszíni vizeit is. Mindkét folyó ezzel terhelten hirtelen, majd lelassulva ér a Jászság területére.
Ha nagy esőzések vannak a hegyvidéken vagy gyors az olvadás, akkor a lezúduló víztömeg a Jászság mélyebb részeit elönti, táplálja a kialakult mocsarakat, vízállásokat. A terület tartós süllyedése miatt a nagy mennyiségű üledékből képződött hordalékkúp-felszínen olykor a víz fő folyása is elzáródott, s a lezúduló víz új utakat keresett magának. Ezért mind a Zagyva, de főként a Tarna jászsági részén sok az egykori holt meder és a természetes lefűződések után kialakult morotva.
Olykor nem is lehetett ezeket a gyakori változásokat névadással követni. Van, hogy a Zagyvát a Tarnával történő összefolyás után (Mihálytelek – ma: Jásztelek – fölött) nem Zagyvának, hanem Tarnának mondják. A Jászkisér környéki vízi világban pedig az ide érkező Tarnát is, amely Szolnok fölött ömlik a Tiszába, hol Tarnának, hol Mill-érnek (vagy ahogyan a nép mondja: Mély-érnek) nevezik.
Külön kell szólnunk a település árvizeiről. Nem voltak pusztítóak. A néhány hétig, hónapig tartó áradások hagytak ugyan maguk után kisebb vízállásokat, mondhatni mocsarakat, de ezeket a lakosság hasznosította. Csíkhallal voltak tele, amit megfelelő szerszámmal (csíkkas) kifogtak, élelmükül szolgált.
Ha a vízről szólunk, meg kell említenünk a templom mellett Jászdózsa egyik legnagyobb műemléki nevezetességét, a Kőhidat, amit a község hosszú huzavona után, több tervet is benyújtva, jász kerületi költséget is igénybe véve építettett az 1810-es években, a hortobágyi kőhídhoz hasonló tervek szerint. Ez azonban nem kilenc, hanem öt lyukra van állítva. Az egykori fahíd helyén emelt építmény a település magját a kertekkel kötötte össze.
A hajdani jegyzőkönyvben ezt jegyezték fel róla: „1811. Főbíró Bollók János, templombíró Sedony Pál, főjegyző Ficzek Antal építtetett a nagy kőhíd a Tarna folyón Rábl Károly által 21.170 Forint 57 krajcár, melynek felét 10 585 Forint 28 4/8 krajcárt a jászpartikuláris cassa viselte.”
Ma is áll, bár a folyószabályozás miatt holtágon ível át. Ez az elhagyott meder a dózsaiak horgászparadicsoma.
E helyen nem áll módunkban a Tarna és Zagyva völgye igen bonyolult vízrajzának felvázolása. De rátérhetünk arra, hogy a jászkun jogok szerint – s ez a középkor óta így van – a jászok privilégiuma lehetővé tette akár a községenkénti intézkedéseket is. Egészen az első vízügyi társaságok megalakulásáig minden községnek lehetősége, egyben érdeke és kötelessége volt a helyi árvízvédelmi önálló védekezés. Vízneveink közül erre több utalás is összeszedhető: ezek a korai, helyi védekezés nyelvi emlékei (gát, árok, hányás, töltés).
Ám volt itt egy nagy örökség is, amely eredendően nem vízügyi, hanem katonai (határvédelmi) szempontú, de a vízjárással is kapcsolatban állt. S ez a Csörsz-árok, illetve a jászdózsai határt is átszelő Kis-árok, amit korai térképeink némelyike szintén Csörsz-ároknak nevez.
A Csörsz- vagy Ördög-árok a jászok egyik szimbóluma, Árokszállás róla kapta nevét. A Dunától (Vác) kiindulva, Hatvan és Csány északi részét érintve, Ároktő határán áthaladva húzódik, s a debreceni Nagyerdőben délre fordul. Mondák fűződnek hozzá, különböző igazolt és nem igazolt régészeti vélekedések is.
Ezzel párhuzamos a kevésbé jelentős, de Jászdózsa határán is áthaladó Kis-árok, amely Dunakeszitől indul, s Jászdózsa határát Négyszállásnál lépi át, Jákóhalmától és Apátitól északra, Törökszentmiklóssal szemben éri el a Tiszát.
Amíg a Csörsz-árkot számosan kutatták, tudomásunk szerint a Kis-ároknál nem végeztek kormeghatározó és funkció tisztázó feltárásokat. Igaz, a Kis-árok előbb töltődött fel, felszíni nyomai alig-alig vannak, a Csörsz-árok viszont használatban volt: belevezették a Tarnát.
Dózsát kétségkívül a vizek és halmok világának tudhatjuk. Ez egyben védettséget is jelentett. Kiesett a hadak útjából, s Fodor Ferenc is végig lakottnak tudja. Sőt befogadó község volt. Amikor Négyszállás elpusztult, Dózsa fogadta be a menekülőket.
A település védett volt helyzete és fekvése miatt is. A hegyről érkező esti szelek itt nem voltak olyan erősek, mint a Zagyva völgyében fekvő más helységekben (Berény vagy az akkori Mihálytelek területén). Egyedül a felkavart por (homok) vihara érintette, amely végigsepert itt is, egészen Újszászig, Zagyvarékasig. Ezt a porvihart jász esőnek mondták. Pólya Ivánnak, a szolnoki festőnek szép alkotása van erről a különös természeti jelenségről, Szászbereken, a Kohner-uradalomban festette meg.
A táj korábbi állapotára alig emlékeztet. A XVIII. század óta folyó vízszabályozások kiszárították a kis mocsarakat, tocsogós részeket, s szántóföldekké váltak a külső határrészek. A XIX–XX. század fordulóján a legelőket is felszántották, s bár ezek ma a tanyák megszűnése után részben ismét terméketlen területté váltak, a víznek nyoma sincs.
Az egykori vízi világról Buschmann Ferenc munkája alapján lehet némi fogalmunk, aki a Hajta-mocsár maradványát írta le. Ez ma természetvédelmi terület. A termelőszövetkezet már nem fogja össze az egész határt, a tanyák, a szőlők megszűntek, megjelentek az őzek, vaddisznók, s mellettük szaporodott az apróvad (nyúl, fácán, fogoly).
Kisebb-nagyobb árvizek korábban is voltak, de a legpusztítóbb áradás 1963. március 13-án vonult itt le. A vasúti töltés egy ideig útját állta északról az áradatnak, azután a víz ereje azt is elmosta – írja Gulyás János. A templom ajtajáig ért az ár, 485 lakóház rongálódott meg, ezekből százhúsz összerogyott. Az öregeket, a házban rekedt embereket az orosz („szovjet”) katonák és a magyar flottilla egységei mentették ki.
Az árvíz ellen küzdő katonáknak a kultúrházban tömegszállást rendeztek be, és a községi vendéglőben étkeztették őket. Polgári személyek is segítettek, ők elsősorban már az árvíz levonulta után, a romok eltakarításában és az újjáépítésben vettek részt. Megmozdult akkor az egész megye, sőt mondhatni az Alföld.
1974 őszén kevésen múlott, hogy meg nem ismétlődött az árvíz. Ekkor határozták el, hogy a községen átfolyó Tarnát más irányba terelik. 1978-ban a település keleti felére vezették a folyót, ami azzal járt együtt, hogy a vasútvonalat is át kellett építeni. Azóta a műemlék kőhíd alatt csak holt Tarna-ág mélyül, s bár kap némi utánpótlást, többé nem veszélyezteti a települést.

Jellegzetes falukép, a kanyargó Tarnán álló műemlék kőhíddal, háttérben a templom (1968)

Nádas a régi vízállás maradványán

Az egykori Nyavalyka-ér levezető csatornája

Műemlék kőhíd a Holt-Tarnán, 2002-ben. Az 1810-es évek elején épült

A megáradt Tarna a Kőhídnál, 1963 tavaszán

Gólya a régi tocsogós területen

Erdőmaradvány a dózsai határban

Jászolgát-építés rőzsefonattal (töltésmagasítás, hullámverés elleni védelem), 1963 márciusa

A honvédség ellátó járművei a jászdózsai utcán (1963 márciusa)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi