Új novelláskötetek a hatvanas években
Új novelláskötetek a hatvanas években
Az ördög konyhája (1965) találó cím, mert kifejezi a színeknek, hangulatoknak, témáknak azt az ördöngős sokféleségét, amely e kötetre jellemző. Szinte minden olyan téma jelen van benne, amely már ismerős korábbi köteteiből: ábrázolásmódja tovább tisztul, s előző kötete helyenkénti érzelmessége teljesen eltűnik. Hangvétele visszafogott, tárgyilagos és szenvtelen. Ebben a kötetben még határozottabbá válik a hősök polarizálódása erősekre és gyengékre, s az erőszak és a kiszolgáltatottság magatartás- és létformái mind több területen jelennek meg. A Fagylalt az állomásnál lélektani pillanatfölvétele éppúgy a hétköznapi erőszak mechanizmusát tárja föl, mint a csattanóra kihegyezett, klasszikus felépítésű, a pszichológiai nonszensz irányába elmozduló Egyszerű tag. Igen gyakran jelenik meg az erőszak a fiatalok világában – ahol Mándy szívesen időz újabb novelláiban.
A múlt dimenziói s a már hagyományosnak tekinthető témák mellett ugyanis mind több helyet követel a jelen: próbálgatja, ízlelgeti a fiatalok új, sajátos stílusát, jellegzetes típusokat, karaktereket, magatartásformákat rajzol. A fiatalok világában is alapvető tipológia írható le: a vesztesek és a győztesek kétféle alaptípusa. "Örök vesztesként" jelenik meg Ciklon, a sikertelen kirakatrendező lány, aki alig-alig ismeri ki magát az élet gyakorlati régióiban; áldozat Borika is, a presszóslány, aki képtelen úrrá lenni az őt elsodró eseményeken. Ciklon és Borika egy tőről 711fakadt lányalakok: közös tulajdonságuk nemcsak a sikertelenség, hanem az emberek iránt érzett empátia is: Ciklon egy vidéki útja során felderít egy helybéli drámát, s szinte azonosul a meghalt lánnyal, a dráma hősnőjével. De ezek a kiszolgáltatottságukban esendő, rokonszenves lányok csak mellékfigurák maradtak: a központi helyet az író "fiatal-lány galériájában" Vera kapta – Az ördög konyhája című ciklus főszereplője –, akinek alakja köré majd egész könyv szerveződik.
Az ördög konyhájában már világosan kirajzolódik novelláinak természetrajza, tipológiája, a műbe emelt valóságelemek szerint. Egyes novellákban a hétköznapi valóság tényei mint reális élettények és jelenségek jelennek meg. Ez a hétköznapi valóság lendül át gyakran a nonszensz területére, az irrealitás világába (Hintázók, Bili óvoda), vagyis a tapasztalati valóságban latensen benne rejlő irrealitást, irracionális tartalmat bontja ki.
Általában a túlzás, a nagyítás módszerével éri el az irreális szférába való átlépést: a hintázó lány egyre messzebb lendül; a hintázás térélménye, a távolodás és emelkedés egyre fokozódik, olyannyira, hogy elhagyja a tapasztalati valóság kereteit, s észrevétlen átmenettel már belső, szubjektív impressziókat közvetít. S végül a látomás, a nonszensz befejezés visszafelé kérdőjelezi meg a dolgok valódiságát; a lány eltűnik, s Csuli, a sértett udvarló az üres hintát lökdösi. Mióta üres a hinta? Mióta képzeli csak, hogy ül benne valaki? A képzelet, látomás és a valóság határai elmosódnak.
A Nevek a falon és az Üres osztály kiindulópontja a tárgyi valóság, mely itt csak ugródeszka ahhoz, hogy a novella átlendüljön a feltételes mód világába, melynek semmi köze a szubjektív érzékeléshez, s amely a szuverén látomás képét ölti fel. Milyen lenne az, ha megelevenednének a kórház falán sorakozó nevekhez tartozó személyek? Ennek a fikciónak a leírása már kívül esik mindenfajta reális téren és időn. A múlt sűrített képe jelenik meg: a kórház zárt terének lepergett történelme, melyet csupán a falra írt nevek őriznek. A tárgyakban rejtett múlt elevenedik meg az Üres osztály című novellában is; itt a megszemélyesítés eszközével él az író: a padok hajdani lakóikról, a diákokról beszélgetnek.
Másféle novellatípust képviselnek Mándy legendái: mint a Régi idők mozijának néhány darabja vagy Az ördög konyhájából a Legenda az Árusok teréről alcímet viselő írások. Már ez a megkülönböztető alcím is jelzi az író félreérthetetlen szándékát, hogy ezekben az írásokban másfajta epikai világot, elbeszélőmódot, minőséget alakítson ki. A realitástól, a tapasztalati valóságtól való elrugaszkodást itt természetszerűen indokolja az elbeszélő szituáció: a történetet valaki meséli, továbbadja; s a legendaképzés törvényei szerint, színezi, változtatja – a megtörtént helyébe a megtörténhetett volna dimenziójába, tehát ismét egy irreális, mitikus idő és tér közegébe helyezve a történetet.
A harmadik típust a benne fokozottan megnyilvánuló önéletrajziság, vallomásosság, személyes átéltség különbözteti meg a többitől. Az elbeszélés tónusát a visszaemlékezés lírája hatja át; gyakran az irónia és az önirónia ellenpontjától kísérve. A Séta a ház körül című kötet írásai közül a Vak varjú, illetve a Régi idők mozijának több darabja tartozik ide. A novellatípus legtisztább megvalósulása a Mi 712az öreg? (1972) című kötet. Ezek a novellák is a legendaképzés, a mítoszteremtés felé mutatnak, s más mítoszokkal ötvöződnek: a gyerekkor mítosza a moziéval a Régi idők mozijában; s a régi Budapest, a Város, az Utca mítoszával is, már az író legelső köteteitől kezdve.
A Séta a ház körül (1966) című novelláskötet darabjai reális, mindennapi közegben játszódó történetek, melyek elsősorban a tapasztalati valóság impresszionisztikus, hangulati képét rögzítik; a terek, helyszínek atmoszféráját érzékeltetik. Innen a cím is: a Ház – a jellegzetes, körfolyosós pesti bérház – élete mint nyüzsgő vegetáció jelenik meg Mándynál; életeket, sorsokat magába záró, öntörvényű mikrokozmosz. A kötet néhány darabja a cselekményes, epikus alakítás jegyében született: Ciklon portréjának hátterében valóságos melodrámát rajzol az író; a Vak varjú. Jegyzetek 1946 nyaráról pedig hosszabb lélegzetű, összefüggő cselekménysort elbeszélő, több szálon futó történet. A kötet jelzi az író más műfajok felé való tájékozódását is: dokumentumjátékokat közöl, ezek címadó darabja a cigányság beilleszkedésének nehézségeit tárja fel. Az író mintha megfogadta volna azoknak a kritikusoknak az intelmeit, akik a valóság alaposabb megismerésére ösztönözték. Különösen a hangjátékokra jellemző a szociológiai valóságfeltárás igénye. Bennük eltávolodik kedvenc témáitól, helyszíneitől, s szélesebb társadalmi hátteret rajzol hősei mögé, akik közül két nőalak, Jula és Ágnes, a vesztes típus jellegzetes megtestesítői, környezetük áldozatai. A hatvanas évek elején kirándulást tesz a színpad területére is: Mélyvíz című musicaljét 1961-ben mutatta be a Petőfi Színház. A korabeli fogadtatás nem méltatta kellőképpen a darab merész újszerűségét.
A kötet érdekes és változatos, ám nem tartozik az író kiérlelt, egységes novelláskötetei közé: a tájékozódás, erőgyűjtés jegyeit mutatja. A hangjáték lehetőségeit is valójában később fedezi fel a maga számára: az irrealitás, a fantasztikum és a valóság szféráinak szimultán megszólaltatásával.
