17.
S elérted űzött őzikéd,
Az értelemnek adj helyet
És arra bizd a sziv ügyét.
S tanácslód bölcsebb fej legyen, |
Ki sem gyerkőcz, sem nőtelen. |
Ne mézes szókkal ejtse szád,
Mert csalfa tőrnek véli azt;
A béna könnyen lel hibát.
De mondd ki nyiltan: szereted, |
S cserébe add személyedet. |
Még éj se lesz, s már földerül,
S nagy későn bánja meg maga
Hogy fosztva volt ez élvitül.
S lesz dupla vágy még reg előtt |
A mit haraggal ellökött. |
Átkoz, szidalmaz s mond nemet:
Ereje végre megtörik
S ármánytól megtanítva fedd:
»Ha oly erőm van mint tiéd, |
Hitemre, ezt meg nem nyeréd!« |
Ne sajnálj adni, s főleg ott
Hol érdemed jutalmat ad,
S mit néki a hir bésugott:
Bármily erősség, vár, torony: |
Golyó ledönti ha arany. |
S ha kérsz, légy hű s mértékletes;
S hozzád míg ő nem hűtelen,
Ujabb szerelmet ne keress;
S ha alkalom nyil, megragadd, |
Bár ő akármint megtagad. |
Ő arra szép külszint tapaszt,
Az ármány nem bukkan elő,
S kakasa meg se sejti azt;
Avagy nem untig hallod-e: |
Csak semmi a nő-ajk „nem”-e? |
Bünért küzd s nem hogy szent legyen;
Egök nincs; lesz szenteskedő,
Ha rajt erőt a kor veszen.
Ha ágyban élvnek egyedül |
Csók kéne: nő nőt vesz nejül. |
S ha hölgyem is hallá e dalt,
Tudom hogy lesz mit hallanom
Hogy nyelvem ollyan hosszu volt.
S pirulni fog, bevallom itt, |
Hogy igy feltártam titkait. |