ERDÉLYI JÓZSEF: NEGYVENES
ERDÉLYI JÓZSEF: NEGYVENES
Katángvirágos gyalogúton
ballagván egyedül
lábam elől egy hűsölő
fogolytyúk felrepül,
leszáll a tarlón, összegyüjti
elszéledt fiait
s repül velök, zúgatva éles,
rozsdaszín tollait.
ballagván egyedül
lábam elől egy hűsölő
fogolytyúk felrepül,
leszáll a tarlón, összegyüjti
elszéledt fiait
s repül velök, zúgatva éles,
rozsdaszín tollait.
E zaj, e kép magamra döbbent.
Életem tarlain,
így szállnak, tünnek, csapatost
heteim, havaim
és éveim, nem egy-kettő már,
hanem tíz-tizenegy,
harmincöt-hat, már közelítem,
én is, a negyvenet.
Életem tarlain,
így szállnak, tünnek, csapatost
heteim, havaim
és éveim, nem egy-kettő már,
hanem tíz-tizenegy,
harmincöt-hat, már közelítem,
én is, a negyvenet.
Keresztek száradnak a tarlón,
a fogolycsirke nő,
s repül anyjával, mint a szárnyas,
megsebesült idő.
Egyedül jár a hím, magába tér
a férfi, a derék,
a negyvenes, gyüjti gyérülő
haján az ősz derét.
a fogolycsirke nő,
s repül anyjával, mint a szárnyas,
megsebesült idő.
Egyedül jár a hím, magába tér
a férfi, a derék,
a negyvenes, gyüjti gyérülő
haján az ősz derét.
Felfelriad: milyen rövid is
egy hosszu nyári nap,
hogy suhannak a semmiségbe
évek, telek-nyarak,
hogy nőnek, hogy megszárnyasodnak
a pelyhes magzatok,
nem is érti, hogy múlatott el
közel félszázadot.
egy hosszu nyári nap,
hogy suhannak a semmiségbe
évek, telek-nyarak,
hogy nőnek, hogy megszárnyasodnak
a pelyhes magzatok,
nem is érti, hogy múlatott el
közel félszázadot.
Jó hogy elfásul, jó hogy ritkán
riad, mert fő feje,
gondokban hogy legyen szükséges
szállása, kenyere,
szelíd kóróvirágok nyílnak
útja két oldalán,
lánya lehetne már minden szép,
anyányi nagy leány.
riad, mert fő feje,
gondokban hogy legyen szükséges
szállása, kenyere,
szelíd kóróvirágok nyílnak
útja két oldalán,
lánya lehetne már minden szép,
anyányi nagy leány.
