Hornyánszky Gyula: BUCKHARDT JAKAB
Hornyánszky Gyula: BUCKHARDT JAKAB
(Szül. 1818-ban)
Burckhardt még mindig: a reneszánsz kultúrtörténésze. E megállapításon posztumusz művei nem változtattak semmit, sem történetbölcsészeti elmélkedései (Weltgeschichtliche Bertrachtungen – W, 1905), sem a görög művelődésnek szánt kötetek (Griechische Kulturgeschichte – G, I-IV, 1898–1902). Előbbiek nem tették meg lajstromzott filozofussá (legalább Eisler Philosophen-Lexiconában nevét hiába keresem), a görög életről adott nagy összegezés meg éppenséggel a filológusok és történészek legkeményebb megítélését, elitélését provokálta (Wilamowitz, Ed. Meyer, enyhébben: Beloch). Tehát a Burckhardt-névvel kapcsolatban továbbra is azok a színes képek maradtak friss emlékben, melyeket a megújhodott Olaszországból, a középkori megkötöttségből szabadult újkori szellemről festett: a művészi alkotássá formált államról, a fényes udvartartásokról, az ünnepi menetekről, a condottieréről, a természet újból felébredt szeretetéről, egy lázas élet tudós törekvéseiről. Nem szertehulló képek ezek, a művészi erő egységet teremtett közöttük: a nagyranőtt személyiség gondolata, az individualizmusé, mintha egyetlen fehér fénysugárból bomlanék itt szét a történeti szemlélet szivárványszíneibe.
De amennyivel kevésbé részesültek Buckhardt később, halála után előadási füzeteiből és a hallgatók jegyzeteiből kiadott művei figyelemben (kiadójuk J. Oeri), a személy jelentőségét tekintve, annál nagyobb érdeklődéssel kell feléjük fordulnunk. Az ismeretes Buckhardt ne állja útját az ismeretlen megismerésének. Eleve feltételezhetjük – mint ezt jóakaró bírálói meg is állapították (különösen tanítványa C. Neumann*) – hogy a reneszánsz történetírójának szükségkép akkor is van mondanivalója midőn tudományának végső elveiről elmélkedik, vagy amidőn a nagystílű dilettantizmus merész fesztelenségével a görög szellemet akarja összes megnyilatkozásaiban megérteni. Jogos kíváncsisággal kérdezhetjük, hogy nem a szaktudomány szűkkeblűsége tagadja-e meg Burckhardt posztumusz könyveitől azon elismerést, amely szavait a történetkutatás bármely területén megillethetné? Mindez okból születésének száz éves emlékére nem a reneszánsz magyarázójáról, hanem a történetbölcsészről és a görög kultúrhistorikusról fogunk beszélni. Bármilyen kifogásokat emeljünk is elmélete, nézetei ellen, Buckhardt nemes alakja a biztosíték, hogy mindazt a megemlékezés tiszteletével szabad csak megtennünk.
Neumann a következő helyeken foglalkozott Burckhardttal: Deutsche Revue, 94., 1918, J. B., ein Essay u. o. 133., 19O7: J. B.'s politisches Vermächtnis Histor. Zeitschrift, N. F. 49: Griechische Kulturgeschichte in der Auffassung J. B's és u. o. N. F. 55.
