Musset: Velence
Nem ing a bárka teste,
Nyugszik halásza mind,
Lámpás sem int.
A bronz oroszlán zordon
S nehéz talpat emel
Az égre fel.
Hajók s derelyék száza,
Mint halk kócsag-sereg,
Úgy szendereg.
Száll vízi pára resten
És könnyű szél kereng, -
Zászlócska leng.
Elbúvik s szende arcán
Csillagos fellegek
Fátyla lebeg:
Ha ölti fátyolát ő,
Igy hull rá árnyvető
Sűrű redő…
S a sok bús ívű csarnok
S lovag-lépcsőn a sok
Hószínű fok,
S a mord szobrú terekkel
S a rév, mely rengni kél,
Ha száll a szél,
Csak egy-két alabárdos
Jár, hol bástyázva áll
Az arzenál.
Hány drága lány mereng itt,
Hány gyöngyvirág, remek,
Vár, les, remeg…
Hány öltözik kevélyen
S éjszín álarcot ölt
Tükre előtt…
A szép Vanína vágyban,
S aléltan is ölel, -
Igy alszik el…
Víg gondolán kalandos
Mámor közt, hajnalig
Dalol, iszik…
Kissé mindenki kába,
S gyönyörre adja itt
Dús napjait?…
Vén dózse-kastély lomha
Avítt órája zord,
Bús óra-sort,
Makrancos, szép rubin-szád
Csókját, melyet vagy ád,
Vagy megbocsát!
Bájad s az enyhe könnyet,
Melyet fakaszt az éj,
S a drága kéj!