Ismeretterjesztés

Full text search

Ismeretterjesztés
Az 1914-1920 közötti néhány év alatt Hevesy György magyarországi jelenléte nagyon is intenzívnek mondható. Nem maradt szigorúan a laboratórium falai között, hanem megnyilvánult szinte minden lehetséges tudományos fórumon, melynek eredményeként igen jelentős ismeretterjesztő munkásságot fejtett ki. Igaz, ennek nagy részéből nem készült cikk. Előadásainak színhelyei: a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Mathematikai és Fizikai Társulat, a Budapesti Kir. Orvosegyesület, a Magyar Mérnök- és Építész Egylet és a Természettudományi Társulat kémiai és ásványtani szakosztálya.
Szakmailag felkészült közönség számára számolt be a legújabb tudományos eredményekről a radioaktivitás és az anyagszerkezeti kutatás területén. Beszélt a radiokémia és az elektromosságtan összefüggéséről, az atomok szerkezetéről, a radioaktivitásról, illetve a radioaktív anyagok tulajdonságairól, az elektronelméletről, a megújult elemfogalomról (benne az egyik lap szerint: „izotrópiá”-ról!) és minden egyébről, amit a témakörben ez idő tájt egyáltalán tudni lehetett.
A különféle folyóiratokban közölt ismeretterjesztő cikkeivel nagymértékben gazdagította az amúgy is fölöttébb tiszteletre méltó hazai ismeretterjesztő irodalmat. A cikkek felépítése meglehetősen hasonlít egymásra. Közlik az alapvető kísérleti tapasztalatokat: a radioaktivitás felfedezését, a radioaktív anyagok leírását, a különféle sugárzásokat, kísérleti módszereket, és helyet adnak a jelenségek különböző értelmezési lehetőségeinek.
Igen jelentős például az 1911-ben megjelent cikksorozata. Ebben a radioaktivitással összefüggő tények ismertetése után Rutherford és Soddy elemátalakulási törvényével foglalkozott. Négy érvet hozott fel a törvény mellett: a rádium hőfejlesztését, az emanációk keletkezését, azt, hogy az a-sugárzás héliumionokból áll, végül a tórium-X keletkezését. A művelt nagyközönség közérthetően, magyar nyelven olvashatott a nemzetközi tudomány legfrissebb és legfontosabb korabeli eredményeiről.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi