BEFEJEZÉS
BEFEJEZÉS
Évekig folyt a vizsgálat, a pör (Mihályi meg is szökött időközben), úgyhogy csak Nagyiday sorsa volt már szóban, lázban tartva Mármaros vármegyét, sőt az egész országrészt. Maguk a tanúvallomások félmázsát nyomnak papirosban.
Hát még az isten előtt milyen terhesek lehetnek?
A bíróságok sokáig piszmogtak, de végre eldőlt az ügy a szeptemvirális táblán is.
Pallos általi halál.
Senki sem folyamodott kegyelemért, még Nagyidayné se. Csak egyszerű megerősítés végett ment fel az ítélet a királyhoz. Tihanyi Tamás udvari konziliárius referálta, mint »extraordinárius aktát«.
A király csípős kedélyhangulatban volt, s amint fölemlíté ebecki Tihanyi, hogy az elítélt Nagyiday Ferenc királynak adta ki magát, közbeszólt:
– Egyszerűen bolond!
S mikor az jött sorra – miképp is mondjam csak –, hogy azt a bizonyos száz virágot letörte, kedélyesen kiáltott fel:
– Mégse bolond!
Majd mereven tekintve a referendárius semmitmondó szürke szemeibe, mintegy tűnődve jegyzé meg:
– Sok, egy kicsit sok.
A mármarosi hagyományok szerint feltűnő érdeklődéssel kegyeskedett aztán végighallgatni a részleteket, de az ítéletnél a lábával toppantott:
– Sok, nagyon sok! Pallos általi halál! Hogyisne!
– A mi uraink – folytatá szokott panaszkodó, fáradt hangjába esve – helytelenül kormányoznak nevemben, és rendjeleket akarnak; ez a szegény ördög mindössze helytelenül mulatott a nevemben. Nem találja, kedves Tihanyi?
– Mély alázattal bátorkodom ellentmondani, fölséges úr. Az elítélt több rendbeli bűntényeken kívül egyszersmind fölségsértést követett el, mert egyenesen a fölséged reputációját csorbította.
A király elmosolyodott, s kedvenc öreg tanácsosának kordiálisan veregette meg a vállát.
– Ej, hagyjuk ezt. Ha jól meggondolom, kedves Tihanyi, az ellenkező állítás se látszanék alaptalannak.
A referendárius savanyú ember volt – egyszerűen meghajtotta magát.
– Fogságra kegyelmezem meg – utasítá I. Ferenc.
– Mennyit parancsol fölséged?
Gondolkozott egy pillanatig.
– Nos, mondjuk talán, egy leány egy hónap. Száz leány tehát száz hónap. Mit gondol, édes Tihanyi?
Nem gondolt az semmit. Nem szoktak ott a magasban gondolkozni. S lőn a halálítéletből kilencévi rabság.
Nagy idő így összesen, de részletekben nem ijesztő.
Egy leány – egy hónap! Biz isten megéri…
