ORSZÁGGYŰLÉS [okt. 2.]

Full text search

ORSZÁGGYŰLÉS
[okt. 2.]
Olyan ülés, amelyről nem lehet karcolatot írni.
És ebben van a helyzet rajza.
Azelőtt a pénzügyminiszterek expozéja volt a kóbor élc meg a keserű humor melegágya; most pedig mindenki komolyan hallgatja és senkinek sincs eszében élcelődni rajta.
Mikor Wekerle az ülés elején fölkelt, hogy előterjessze az expozét, a Ház a legérdekesebb képek egyikét mutatta.
Sűrűn benépesedett padok, telt karzat és agyonzsúfolt hírlapírói páholyok. (Ide járnak a pénzügyi szakértők is ilyenkor.)
A miniszter beszédét mindenki figyelemmel és látható megelégedettséggel hallgatja. Ünnepi csend az egész Házban. Nem mozog senki helyén idegesen, nem fintorgatja az arcát senki gúnyosan, nem szövődnek a homlokra ráncok, a Helfy helye pláne üres. (Minek is számítgassa Wekerle után a milliókat, mikor abban Kossuth is bízik!)
Csak olykor-olykor hangzik egy-egy kötekedő megjegyzés a nemzeti pártról, efféle:
Mézes madzag! (Beöthy Ákos tartja annak azt a százezer forintot, amivel a 48-as honvédeknek adnak a jövőben többet.)
Helyes, csak úgy legyen! (Ez meg a Horányszky megjegyzése az igazságosabb adóreformra nézve.)
A miniszter minden közbeszólásra gyors választ ad, s ezzel a támadás le van fegyverezve, a hatás pedig fokozódik.
Egyes részeknél, mint a konverzióra és valutaszabályozásra vonatkozó kijelentéseknél, általános volt a tetszés. Mikor a fölösleget jelentette be, mely 14,047 forint dévaj mosoly futott át a termen, mintha ezt mondaná mindenki:
Nini, hisz ez a tavalyi gyerek! Egy cseppet sem nőtt azóta.
Nem bizony, sőt egy kicsit meg is fogyott: 678 forinttal. Ennyivel volt több a tavalyi expozéban a fölösleg-egyenleg.
No, de a fő az, hogy megvan a kicsike, él és jólesően gagyog; ha az isten segít, ember lesz belőle. Meg is éljenezték urbi et orbi.
Jó hatást keltettek a miniszternek a pénzügyi adminisztráció rendezéséről és adóreformról mondott szavai.
A beszédet végül hosszan, lelkesen éljenezte a szabadelvű párt.
Azután megválasztották az állami számvevőszékre az elnökjelölteket. Beadtak 176 szavazatot: Hieronymi Károly 165-öt, Miksics Kálmán 98-at s Hosszú József 91-et nyert. Mindhárman jelöltettek.
Horvát jegyzőül Josipovich Gézát választották meg.
A Ház október 17-ig érdemleges ülést nem tart.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi