A MAI ÜLÉS [júl. 12.]
A MAI ÜLÉS
[júl. 12.]
[júl. 12.]
Minden poézis elfogy. Az arany varázslatos csengése is közönségessé válik, amint mindenkinek a mellénye zsebében fog csörögni, nemcsak az Akadémia babérkoszorús pályanyerteseiében. Pedig kis idő múlva már nemcsak Szász Károlyt és Vargha Gyulát fizetik arannyal, hanem a csizmadiákat meg a szabókat is. Apolló hasztalan zokog a magyar Helikon berkeiben ezen a profanizáláson.
Az »arany ember« ma terjesztette a Ház elé a valutajavaslatokat, melyek a nagy határköveket jelentik pénzügyi és gazdasági viszonyainkban, s melyeket örömmel üdvözöl minden párt. De mielőtt a javaslatokra került volna a sor, a Ház Wekerlével megkóstoltatta egy kicsit a leszavaztatás gyönyöreit.
No, de ezt is merő szeretetből tette. Bizonyosan eszébe jutott a Ganz-gyár dísz utazókocsija, melyet Wekerle ebben a szellemes formában utasított vissza:
Köszönöm… nem akarom, hogy hozzászokjam ehhez a nagy kényelemhez és nehezemre essék majd lemondani róla.
A Ház sem akarta, hogy a miniszter hozzászokjék ahhoz a nagy kényelemhez, mellyel valutajavaslatait fogadják és valamely adóemelésnél nehezére essék lemondani róla.
A kérdés, melyben a pénzügyminiszter megbotlott, egészen intim természetű háziügy volt: a ház tisztviselőinek szolgálati szabályzata. Apponyi indítványára levették a napirendről; a Kossuth-album aláírása céljából sok ellenzéki képviselő időzik a fővárosban s így többségben voltak a szavazásnál. Aztán meg kormánypártiak is szavaztak velük. Az elnök ugyan meg akarta menteni a javaslatot, mely inkább az ő ügye, mint a kormányé, de nem ment. A Ház makacskodott. Minek tart üléseket ilyen melegben?… Érezze ő is az izzadó oroszlán haragját.
A kis csetepaté után rákerült a sor a valutára, arra a dologra, melyhez sokan fognak beszélni, de amelyet a pénzügyminiszteren és államtitkárján kívül csak öt-hat ember ért igazán a Házban: Hieronymi, Hegedüs, Tisza István, Horánszky.
Ezzel be is zárul a sor. Azazhogy még Molnár Józsiás is érti, de nem a Wekerle lim-lom javaslatait, hanem az ő saját külön önálló valutaterveit, melyekkel nemrég a Házban megkezdte az üdvös versenyt a pénzügyminiszterrel.
Hegedüs Sándor átvette az előadói széket és a Ház elé tárta a javaslatokat. (Valószínüleg ugyanakkor mormolta le a maga előterjesztését a bécsi előadó is.) A padok nem voltak nagyon sűrűn belepve, az érdeklődés inkább a karzaton égett nagyobb lánggal, ahol sok, erősen fináncszagú úriember nyelte a szavakat. Ott csillogott az írói karzaton Enyedi Lukács, mint tanácsos szemüvege is, aki a tárgyalásokhoz a szélsőbali olajcseppeket szolgáltatta. (Neki sok része van a szerződések közjogi előnyeinek kivívásában.)
Az ülés derekán felállt Wekerle pénzügyminiszter és egy hosszú beszédben, melyet valósággal templomi csöndben hallgatott a Ház, kibontotta a nagy reform egész szövevényét. Tisztán, világosan beszélt, mely lebilincselt és beszéde nagyszabású voltával ráhintette a napra az ünnepélyes színezetet.
És amíg beszélt, amíg festegette a jövő pénzügyi helyzetet és öntötte az arany garmadákat a Ház elé, a sok arany elkezdett görögni, csörögni, az aranyak után megmozdultak a fantázia szárnyai… Épültek, emelkedtek magas gyárak, s azokban nem idegenek voltak, hanem magyarok, jöttek-mentek büszke gályák, hasítva a tenger hullámait és hordva a nemzeti munka termékeit. Egyszóval egy új kor hasadását láttuk.
Mikor a miniszter befejezte beszédét, általános ováció volt a felelet a Ház minden oldaláról. A pénzügyminiszter nagy népszerűsége hangzott ebben. De hiszen, jó lesz elhozni neki azt a díszkocsit, nehogy könnyű legyen neki a lemondás!
Szólt Gaál Jenő és végül Szapáry László gróf, a főudvarmester fia, aki egy csinos, sikerült szűzbeszédben kijelentette, hogy bizalommal viseltetik a bácsi kormányának politikája iránt.
Ez a kijelentés persze nagy meglepetést keltett. Molnár Józsiás, Wekerle versenytársa is oly megtörten emelte e kijelentés után szemeit a fiatal grófra, mintha ezt mondaná:
Vége… Még csak abban bíztam, hogy ön nem viseltetik bizalommal a kormány iránt… Ez az egy reményem is odavan!
A gróf igen rokonszenves külsejű ifjú s csengő hangon beszél. Hogy szereti a munkát a nehéz végénél megkezdeni, azt azzal bizonyította be, hogy a legnehezebb kérdésnél tartotta meg a szűzbeszédét.
