A DERÉK HETTYEY

Full text search

A DERÉK HETTYEY
Valaki felpanaszolta nemrég, hogy ma nem teremnek sem a sajtóban, sem a közélet zöld asztalánál olyan »szilárd politikai meggyőződések«, mint azelőtt.
Kivált a publicistákra fordult kiélezve ez a panasz.
Persze, mikor még lúdtollal írták a vezércikkeket, vasból volt a meggyőződés, most vastollal írják, s pehelyből van.
De nem csoda az, ha utánanézünk, miként nevelődik a mai kor publicistája, hogy lesz gubóból lepe, majd denevér.
Ezek a jó fiúk, akik itt dolgoznak a mellettem levő szobában, a »legkülsőben«, igazán nagyon »be vannak fogva«, ahogy mondani szokták. Majd mindenik dolgozik múzsának sugallatából is, meg a szerkesztő sugallatából is. Otthon, ihletett óráikban, Apolló lantját pengetik, vágyván eljutni egykor a Parnasszusra, de minthogy nem kevésbé vágynak a Kis Pipába is eljutni (mégpedig napjában kétszer), kénytelenek a komor órákban a szerkesztői asztaloknál görnyedni, s elővenni a rosszabbik eszüket (a szebbik helyett); írni a rövid híreket, a reportokat, lefordítani a külföldi lapok érdekes közleményeit, felhajszolni izgató helyi események apró részleteit, s föltálalni azokat jóízű szószban.
Sőt, mert a Parnasszuson és a »Kis Pipá«-n kívül még kvártélyos asszony, mosóné és szabó is van, s ezek is komoly faktorok a társadalomban, a költészet nagy birodalma és a napi érdekű kéziratokat pusztító Moloch mellett, még egy »provinciá«-val is kell bírniok.
Némelyiknek kettő is van. X. bírja Aradot, Y. uralja Szegedet, Z. Kassát, B. Győrt. Azaz tudósítója és levelezője valamely aradi, szegedi, kassai vagy győri lapnak. Ő küldi a nevezetes világeseményekről a sürgönyöket, s hetenkint egy levelet firkant, melyben kitelhetőleg igyekszik elmés és ügyes lenni. Nem ritkán a vezércikk is a pesti redakciókból kerül ki. A vidéki lapok a fiatal kezdő embereket szerződtetik e célra, kik aztán élénk polemiákat folytatnak a »Hiripi Kürt«-ben vagy a »Nagybajomi Híradó«-ban a »Times«-szal. De denique itt tanulnak ki, itt válnak »publicistákká«.
Egy nap, van annak vagy három éve, levelet kapok a megyémbeli szerkesztőtől, akit a »nagy véresszájú«-nak neveznek. A másik neve, mondjuk, Hettyey.
»Tisztelt barátom – írja –, legyen szíves egy fiatal írót szerződtetni lapomhoz; fizetség negyven forint, kötelezettség hetenkint csütörtökre egy fővárosi levél, vasárnapra egy vezércikk. Lapom, amint méltóztatik tudni, épppúgy mint én, határozott szélsőbali.«
Elővettem a levelet, s legelőször is beszólítottam Várhidyt.
– Kedves barátom, volna-e kedve egy vidéki lap levelezőségét elfogadni. Egy tárca és egy vezércikk hetenkint.
– Egy kicsit sok. Mit fizet?
– Negyven forintot.
– Egy kicsit kevés. A mostani lapom ötvenet fizet.
– Tehát két provinciája lesz. Ötven meg negyven, kilencven.
– És milyen a lap politikája?
– Szélsőbali.
– Akkor elvállalom. Mert a mostani lapom kormánypárti, tehát legyen egy szélsőbali orgánumom is, abba különben is könnyebb cikkeket írni. Nem kell gondolkozni rajtuk.
– S témát sem kell keresni. Mert csak egy témát dolgoz fel hetenkint. Ír például egy cikket a büdzséről és elküldi az egyik provinciának, aztán ír egy másik cikket, amelyben a saját előbb megírt cikkét kifogásolja, megcsúfolja, nevetségessé teszi, s küldi a másik provinciának.
– Igaz, igaz, emellett gyakorlom magam.
– Természetesen, mert ön politikusnak készül; arra van tehetsége.
Nagybátyám, aki régimódi ember, s lelkes híve Hettyeynek, a szerkesztőnek, éppen ott pipázott a dívánomon, mikor a párbeszéd lefolyt.
Homlokát a kínos izzadtság verte ki, s mihelyt Várhidy kiment szobámból, kitört belőle az elkeseredés:
– De hisz ez erkölcstelenség, amit ez a fiatalember készül elkövetni. Irtóztató, irtóztató! S te még rábeszélted. Nem szégyenled magad ilyen szentségtelen kéztől eredő cikkeket csempészni be annak a jeles hazafinak (a Hettyeynek) lapjába, melyet úgy olvasnak a mi megyénkben, mintha biblia volna minden sora.
– Nem érted te azt! Ez csak egyszerű mesterség. Az ember csizmát varr, egynek hegyes orrút, másiknak kajlát, kinek-kinek az ő gusztusa szerint.
Egy évig tartotta Várhidy a provinciát, anélkül hogy valami emlékezetes eset történt volna. Pontosan mentek a cikkek, s jött a honorárium.
A gyerek igen jól írt, roppant értette a dörgedelmes frázisokat, s népszerű lett a sifreje (V-y) vidékünkön. Rajongtak cikkeiért a szélsőbalok, s Hettyey is igen meg volt elégedve. Egypár hónappal a választások előtt, egy hétfőn megint levelet kaptam Hettyeytől.
– Tisztelt barátom – írja –, a politikai viszonyok e vidéken úgy alakultak, hogy én és lapom a jövő vasránaptól kezdve a kormánypártra megyünk át. Utasítsa kérem Várhidyt ilyen irányban.
Rögtön elküldtem a szerkesztőségi szolgát nagybátyámért, aki a Hettyey vidékéről való.
– Kedves bácsi, azért kérettem ide, hogy egy kis meglepetést akarok önnek okozni.
– Talán szűzdohányra tettél szert?
– Nem biz én. Hanem Várhidyval akarok megint konferálni. Kedves Várhidy úr, jöjjön csak be!
– Tessék!
– Levelet kaptam a vidéki principálisától.
– Mit ír?
– Hát úgy állnak odalent a dolgok, hogy a nagy Hettyey szombaton éjjel, mikor a toronyóra elüti a tizenkettőt, egyszerre megszereti a közösügyeket, s meggyőződik, hogy csak azok teszik boldoggá a mi hazánkat – a jövő vasárnapi vezércikket tehát már ebben az irányban tessék megírni.
– No, az egészen jó lesz – szólt örvendezve Várhidy –, most már csak egy cikket kell koncipiálnom mind a két provinciámnak; mindössze kétszer írom le.
A nagybácsi toporzékolt, ugrált mérgében.
– Ez már gyalázat, ez már istentelenség.
Alig egy hónapra új levelet írt Hettyey.
»Tisztelt uram. Kilátásom van, hogy az x-i kerületben mérsékelt ellenzéki programmal jelöltnek léptetnek fel. Figyelmeztesse kérem Várhidyt, hogy a cikkeibe ne sajnáljon egy-egy oldaldöfést mérni a kormánynak, s egypár cukkedlit odadobni a katolikus papoknak.«
Mutatom a levelet a nagybátyámnak.
– No, ez a Hettyey, az egy példátlan gazember! – mondja elszörnyülködve.
– Dehogy. Csak hű gyermeke a kornak.
– Én csak azt a szegény fiút, a Várhidyt sajnálom.
– Miért?
– Hogy elesett az állásától. Csak tán nem vállalta a habarékpártiságot?
– Sőt inkább örült neki. Mert ez még valami új előtte.
– No, már nagy gézengúzok vagytok – fakadt ki végre az öregúr fejcsóválva –, sok mindenfélére be van az eszetek rendezve.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi