A T. HÁZBÓL [márc. 23.]
A T. HÁZBÓL [márc. 23.]
Ha piktor volnék, lerajzolnék egy ásítozó embert s egyszerűen aláírnám »a mai ülés«.
Élethű leírását adnám ezzel a vitának.
De így el kell mondanom, hogy tíz § lett ismét törvénnyé.
S holnap jön a zátony, az 56-ik §, amelynél úgyszólván újra megkezdődik az általános vita. Mintegy tizenöt szónok van feljegyezve ez egyetlenegy § ellen, mely, mondanom sem kell, a főispánokról szól.
Akik az általános vitáról elkéstek, azok mind holnap beszélnek. S ezek egy külön szektát képeznek most.
Gyakran látni őket a büfébe osonni s ott egymásnak mondják el elhallgatott beszédeik vázát. Bizonyos szeretetteljes kapocs fűzi össze ezen oratorokat, akik abortuszt csináltak. Titkosan egymásra kacsintanak. Néha egy-egy »hja« és »hüm« siklik el ajkaikról, mintha fitymálva mondanák:
– Ti nem hallottátok azt, amit én el nem mondtam.
Kijelölik a helyet és az irányokat, amelyek közé beszédjük esett volna, de csak úgy hozzávetőleg a csúcsokat: »Ez volt hozzám a legközelebb és amaz volt a legtávolabb.« Eltűnődnek, elábrándoznak a soha el nem mondott beszédjük felett s megnevelik képzeletükben annak sikerét. A föld alól kihangzanak az eltemetett tapsok. Az elnöki csengettyűben sír-rí a meg nem született csecsemő.
Azok, kik nagyszabású beszédekkel voltak viselősek, többnyire megvetik az apró indítványokat: méltóságteljesen hordják fátumukat.
A módosítások a piszlicsár politikusoké és azoké, akik már hozzászóltak az általános vitához.
Ezek bejönnek korán az ülésekre s nagy cirkumspektussággal cernírozzák a helyzetet. Körülnéznek; itt van-e már a »nagy módosító« Bezerédj Viktor?
S ha ott van, irigykedve nézik Fortuna kegyeltjét, kinek majd minden módosítványát elfogadják.
De mint Ikarus, szélesbülő szárnnyal Bezerédj is folyton magasabbra tör. »Stilárisokon« kezdte, most a »lényegesebbe« is belevág…
Dárdai Sándor fej csóválva nézegeti, hogy mikor szegi a nyakát már…
Résen áll örökké Grünwald, kit a malőr sarkantyúz. Lemondó sóhajjal hajtja le fejét a padra Lázár Ádám, csontos tenyerét az ajkaira tapasztva. A hasztalan való küzdelem csak Orbán Balázsnak nem okoz bosszúságot. Utoljára is azt kell hinnünk, egészségi tekintetekből orvosa tanácsára beszél ádáz haraggal naponkint egy fél órát.
A mai vitát különösen az a tornajáték élénkíté, mely Babes és Győrffy Gyula közt folyt le.
Ugyanaz a jelenet, mely annyiszor ismétlődik és annyiszor meg van énekelve.
Kilép a csúfolkodó olasz (most már csak oláh) és mocskolja az ország címerét.
Erre előjön egy a magyar leventék közül és ledöfi. (Közben persze még tíz ének van rímekkel.)
Hanem hát ez már elcsépelt dolog, és sokkal szelídebben megy, mint régente. A hajdani vitézi versezetekben még úgy fordulna elő, hogy a győző Győrffy Gyula lándzsájára szúrta a Babes fejét s a király hat falut ad vala a vitéznek.
De ma már nem olyan olcsók… ti. nem a fejek, hanem a faluk.
A legérdekesebb azonban mégis a Pulszky Ágost fölszólalása volt az 50-ik §-nál a Gulner módosítványához.
Pulszky Ágost ellene volt.
Ezen aztán órák hosszáig el lehetett tűnődni: hogy ugyan miért van ellene?…
… Azért-e, hogy Tisza is ellene van?
… Vagy csak azért mert Apponyi van mellette?
Mégiscsak rettentő nehéz ezeket a statusférfiakat kiismerni.
