I. A Gregarina
I. A Gregarina
(Tudományos bevezetés a mai üléshez)
[máj. 10.]
Egy szép hercegné azt mondta egyszer a férjének:
– Maga ismeri ugye Herman Ottót? Tudja-e, hogy az a legérdekesebb ember. Egy őserő az eszmékben, egy emberevő a teóriában s egykezes bárányka a gyakorlatban. Hanem hát az mind semmi. Én csak azt szeretném tudni, igaz-e az róla, amit hallottam, hogy miért növeszti azt a nagy hajat…
– Hogy miért? – kérdezte a herceg-képviselő kíváncsian.
– Hát hogy vannak valami különös apró pókok, amik, azt mondják csak az emberi hajban nőnek meg, és hogy azért nem nyiratkoznék Herman Ottó, hogy legyen neki egy helye, ahol ő a pókjait nevelheti – szólt a szép hercegné és nevetett.
Mert hát olyan halálra mulattató is az, hogy valaki a pókoknak tartson frizurát, és tenyésztési intézetét a fején hordja magával, s mindazt csakis a tudomány kedvéért.
A herceg maga is kíváncsi volt erre, s magát Herman Ottót kérdezte meg a folyosón.
– Igaz-e, hogy a nagy sörényedben neveled a pókokat?
Hanem meg is járta ezzel a herceg. Mert Hermanból egyszerre kikéredzkedett erre a szóra a tudós. Megragadta a herceg karját, s szemei felcsillogtak. Nem haragudott meg a csipkelődésre, hanem felbuzdult általa.
– Kitől hallottad, kegyelmes uram? Igazán azt mondták? No, hát elmondom most, kegyelmes uram, hogy honnan mondták. Mert már látom az alapot, s látom az apró vékony ereket, amint szivárog a tudomány, s amint lassankint keresztül szeli folyton izmosabb, izmosabb barázdákkal az emberi látkört. Oh, érdekes dolog ez!
S a szegény herceg nem bírt megszabadulni többé, pedig szívesebben vette be a medicinát is, mint a tudományt. – Hát van egy apró bogár, kegyelmes uram. Sokszor láthattad volna már magad is, mert sokat foglalkozol magad is a tartózkodási helyével. A kis kedves állatkát úgy híják, hogy Gregarina.
– Szép név… csinos név! – mondá a herceg ásítva. – De mi közöm nekem e bogárhoz?
– Mindjárt rájövök arra is. A Gregarina a női álhajakban terem meg, az úgynevezett chignon-ban. A hölgyek ismerik a Gregarinát, s innen gyanították a dolgot. Oh, szép az ismeretek ezen átköltözése, kegyelmes uram. Mert arra mutat, hogy a természettudomány immár népszerűségre kezd vergődni. Az emberek gondolkodni kezdenek és kombinálni. Igaz, hogy ez átköltözködésben úgy megkopnak az ismeretek, mint a bútor hurcolkodás közben, alig lehet rájok ösmerni. Hanem az én éles szemeimet ki nem kerüli e sajátszerű processzus, s nagy örömet okoz. Egyet azonban jegyezz meg. Az igazi hajban sohasem terem meg, kegyelmes uram, a Gregarina.
– Nono – mondá a herceg –, jobban tudják azt az asszonyok.
*
Ez a diskurzus vagy négy nap előtt folyt le. Most, hogy ma reggel megjelent a Függetlenségben a Verhovaynak küldött bizalmi szavazat Szegedről, éppen a Herman kerületéből, a herceg találkozván Hermannal, utána kiáltott:
– Nem volt igazad, Ottó! A Gregarina megterem az ember saját hajában is!
