BALDÁCSI REGIMENTJE
BALDÁCSI REGIMENTJE
A jó öreg Baldácsi bácsi régen pihen. Egy egész országgyűlést átaludott már.
A pörök is megkevesbedtek azóta, Bosznia is nyugodt lehet, nem kell rettegnie, hogy őt nevezik ki oda gubernátornak; amilyen nyugtalan volt idefenn, olyan csendes, békés halott odalenn.
Neve is kezd kimenni az emlékezetekből; legfeljebb a lutheránusok emlegetik még s a pörtári aktákban fordul még elő...
Pedig nem úgy van; Baldácsi bácsi gondoskodott róla, hogy a holta után se legyen nyugtunk miatta. Hadd pöröljünk vele mindig. Hiszen a pört szerette a legjobban.
Ezért vállalta el a »veteránusok« egyletének patronátusát.
Ez az egylet pedig arra való, hogy az osztrák szellem, melyet magába szednek azok, kik a közös hadseregben szolgálnak, a katona élet megszűntével el ne halaványodjék valahogy, hanem ébren tartassék a polgárok közt örökkön-örökké...
És arra való ez az egylet, hogy midőn mi azt sürgetjük szívvel-lélekkel minduntalan, ne viseljenek béke idején, szolgálaton kívül fegyvert a katonák, ugyanazon időben meg egy csomó iparos, kiskereskedő stb. is felkösse a kardot, hogy parádézzon vele.
*
Komikus látvány az egész. A vén gyerekek katonásdit játszanak. Ezüstzsinóros uniformist öltenek magukra, hősi vadászkalapokat, s az egész úgy áll rajtuk, mintha a macska lábára rojtos kamáslit húzna valaki…
Trombitásaik is vannak. Megfújják erősen a marsokat s úgy feszítenek az utcákon végig, mint a thermopilei hősök…
A szolgálók mind kiszaladnak a kapuk elé a csalogatós trombitaszóra.
De csalódva húzódnak vissza csakhamar egy gúnymosollyal:
– Hisz ezek csak a fakfon katonák!
A talmi katonák pedig tovább masíroznak és azt hiszik magokról, hogy az egész világ szeme irigykedve nézi spíszbürgeri dicsőségüket.
*
Szomorú érzés fogja el az ember szívét, ha a Baldácsi regimentjét látja.
Összeomlik a sok humánus álomkép… szétfolyik köddé a bölcsek teóriája, hogy a világ halad s az emberek folyvást tökéletesbülnek.
Komikummá lesz a frázis, hogy magyarosodunk. Mert ez egy osztrákosító egylet itt, a magyar főváros kellő közepén.
Nincs ennek semmi kigondolható dicséretes célja.
Csak a huszárok vannak vele megelégedve, s jószívűleg rnondogatják:
– Szegény bakák! Elkellett az istenadtáknak: hogy immár ők is lenézhetnek valakit.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
De a telivér bakanép azt tartja: hogy inkább voltak utolsók őnélkülök, mint utolsó előttiek – ővelük.
Hiába no… kevélység még a bakában is vagyon.
