A DRÁMAÍRÓK HAZÁJA
A DRÁMAÍRÓK HAZÁJA
(Csevegés)
»Száz arany egy poloskáért!« – szokott lenni felírva néhol a boltajtókon egy-egy táblácskán, hol oda van rajzolva nagyított alakban a hirdetmény mellé két oldalról a poloska is, arany színekben.
Valahányszor arra sétál el valami drámaíró (s vajon a nap melyik órájában ne sétálna?), mindig megrezzen és elhalványodik, sóhajt, kezét szívére teszi (hiszen a mellényzseb is ott azon a tájon van véletlenül), s gondolataiban, mint a villám cikázik át az elkeseredés emésztő töprengése:
– Hát egy poloska is annyit érne, mint egy sikerült darab?
De ez csak helytelen értelmezése a bolti táblácskának.
Jönni fog idő (és már nem is lehet valami nagyon messze), amikor ilyen táblácskák fognak állni reklámul a puskaművesek cégtábláin: »huszonöt arany egy drámaíróért.«
Mert, uraim, küszöbén állunk annak, hogy éppen mint a poloskák elszaporodása folytán, a drámaírók kipusztítására is valami arkánumot találjanak fel.
Nehezen fog ugyan menni, mert szerény véleményünk szerint százszor könnyebb a poloskákat kipusztítani, mint a drámaírókat.
Aki valaha Szana Tamásnál megfordult, az láthatott az ő budoárjában két nagy karosszéket.
E két karosszéken tornyosodik a népszínházi száz aranyos pályázat eredményének harmadrésze.
Ha éjjelenként recsegni kezd a két izmos bútordarab kísértetiesen, mintha Poe Edgar sötét rajzainak alakjai suhannának el a szobában, a hiúság láncai csörögnek ez árnyakon, a szegény Szana Tamást valami lidérc lenyomja az ágyába, mellére térdel, – ő akkor tudja, hogy ugyanekkor Királyi Pali is ilyen helyzetben van.
S ez neki jól esik.
Mert hiába nincs olyan szív a világon, amelyikbe a káröröm nem fér be.
De hát ez még csak megjárta a Pulszky Ferenc drámájáig.
Hanem most? Mi lesz mármost?
Most már tehát senki se ment többé ettől a ragályos nyavalyától.
S nem lehetetlen, hogy a Teleki-vígjátékdíjra Tisza Kálmán is pályázik, és hogy a népszínmű-pályázatra Kossuth is küldött darabot.
Kritikusok, vigyázzatok!
Úgy okoskodjatok, mint a 48-iki szabadságharc után egy Földváry, kinek a csizmáját akarták leporolni egy úri palota előszobájában.
– Vigyázz, fiam! – mondja az inasnak. – Hátha a nagyapád pora van rajta.
…Kritikusok, vigyázzatok!
