166. sz., július 20. AZ UZSORA
166. sz., július 20.
AZ UZSORA
AZ UZSORA
Számtalanszor írtunk már arról, hogy a társadalom nagyon beteg, s pedig majd minden tagja beteg, mindenütt támadnak rajta veszedelmes kelések, melyek a rothadás anyagát rejtik magukban.
De a kelések között egy aligha van veszedelmesebb, mint az uzsora.
Napról napra több eset merül föl, mely e gyalázatos nyavalya szimptómáiról szól.
Ma már mindenki meg akar gazdagodni. De ez nem volna baj, mert a gazdagodást az egészségtelen társadalmi állapotok a tekintély után való törekvéssel ugyan azonosítják, ami, fájdalom, sok tekintetben igaz, hanem az baj, hogy a meggazdagodás eszközeit ma már alig van aki megválogatja, s tekintélyes, tisztességes állású emberek sem átallnak az uzsorások piszkos üzelmeibe keveredve, ezúton gyarapítani vagyonukat.
A mai nap is két esetet vet föl: a bécsi uzsorapört és a bécsi fegyelmi tárgyalást Domján Pál törvényszéki bíró fölött, ki harminc percentre dolgozik.
De hány van olyan minden napra, ami nem kerül a nyilvánosság elé, amiből nem lesz sem pör, sem fegyelmi tárgyalás, hanem titokban burjánzik e bűn, mételyezi a társadalmat, családok és egyének romlását idézi elő.
Nézzük az adót fizetni nem képes nép vergődését az egzekúció könyörtelen keze alatt. Ezeket is az uzsora pusztítja. Nézzük a naponkinti öngyilkossági eseteket. Ezek is többnyire az uzsora dolgai.
A régi közmondás helyett, mit a bajok okainak kutatásakor oly sokszor hangoztattak már: hogy »keresd az asszonyt«!, ez új mondás is találó lehetne immár: hogy »keresd az uzsorásokat!«.
E bécsi példa rettenetes. Selinger Izidor, s példás gazember sokra vitte. A bécsi bűnpör oly elrémítő, oly megdöbbentő részleteket tár föl abból, hogy a társadalom ág-bogai mennyire össze vannak szőve a gomba módra termő uzsorás gazemberek vérszopó machinációival.
De említsünk néhány példát, mint például Berghammer Frigyes hadnagyot, ki mint a tárgyalásból kitűnik, ezer forintot fizetett kamatban 40 forint után. Komoruiczki hadnagy 120 forint kölcsön után 920 forintot, s még eddig háromezer forintra rúg ezen adóssága. Többen már öngyilkosok lettek, mások ismét hivatalukat vesztették, nem bírván többé kimászni e hálóból, mely rosszabb a labirintusnál, mert ebből igazán csak nagy ritka ember juthat ki.
Vonjuk le ebből a tanulságot magunkra, mert Magyarországon is szerte grasszál az uzsora, még tán jobban, mint egyebütt. Naponkint szedi és teszi tönkre áldozatait a legalsóbb rétegektől kezdve a legfelsőbbekig. De legtöbbet szenved a középosztály, s ezek között nemcsak a kishivatalnokok, akiknek a társadalom aránylag legkevesebbet ád, s tőlük mégis legtöbbet követel, s akik éppen azért legjobban ki vannak téve az uzsora körmeinek, de maga a kisbirtokosság is, lába alatt a legbiztosabb jelzálogul szolgáló földdel földhitel-rendszerünk hiányossága mellett, mert az a kisbirtokosnak hitelt nem közvetít, az uzsora karjai közé kénytelen menekülni; és néhány év múlva elvesz az atyai birtok, de el van az veszve rögtön, mihelyt a kiskörmét nyújtja e szabadalmazott piócáknak, s nem ura többé a földnek az adós, hanem csak művelője, mert az uzsora olyan, mint az aranka-fű, egy mag belőle, s lassankint beborítja az egész területet.
S a kormány ezt mind olyan jól látja, mint mi, de orvosolni a dolgot eszébe sem jut. Megyék, városok, sőt maga a törvényhozás is minden alkalommal visszhangoztatták az ország bajait, siket fülekre találtak.
Vajha a nemzet eszében tartaná ezt, s midőn nemsokára megindulnak szerte az országban a korteskedések, a Tiszát dicsőítő zsolozsmák; vajha midőn a nép voksait kérik majd e rossz sáfárok – ők is siket fülekre találnának!
