szeptember 12. 252. sz.,
szeptember 12.
252. sz.,
252. sz.,
A francia nemzet sohasem mutatta magát még olyan kiskorúnak, mint most Thiers halottas ágyánál.
A nagy fájdalom megnemesíti a nemzeteket.
Franciaországban a nagy csapás, mely Thiers halálával sújtá, csak nagyobb lángra lobbasztá az aljas szenvedélyeket.
Cassagnac úr nem átallotta kimondani, hogy: jól szegezzétek be azt a koporsót, amelyben nyugszik, nehogy felkelhessen belőle, galibát okozni.
A bonapartista lapok kígyót-békát kiáltottak rá, oly dolgokat, miket életében nem mertek volna szájukon kiereszteni.
Van itt Magyarországon egy sötét emlékezetű férfiú, egy ősmagyar nevet viselő gróf, ki egy magyar honvédtiszt hulláját lovaglóostorával megütötte.
Ez a főúr királyi meghívót kapott az 1860-iki főrendiházba. Egyetlenegy mágnás sem akart mellette ülni. Kénytelen volt eltávozni.
Lovagias nemzeteknél egy hulla megcsúfolása megbélyegző arra, aki azt elkövette.
Mi mindent vetnek a jó Thiers szemére!
Monsieur Thiers tagja volt – mondják ócsárlói – a bourgeoisienak és itt éppoly gőgös, dölyfös, mint akár egy marquis a »Gothai Almanach«-ra.
Nos, ha igaz is, nem méltó-e ez a nagy emberhez? Nem lehetett volna-e ő éppúgy marquis, vagy herceg is?
Önkéntelen eszembe jő egyszeri esete Broglie-val:
Broglie egy nap találkozik Thierssel és kérdi tőle:
– Hogy van kedves neje, a báróné?
– Köszönöm uram, jól, – de meg kell jegyeznem, hogy ő egyszerűen madame Thiers.
Másnap ismét kérdi Broglie:
– Mint érzi magát a báróné?
– Köszönöm, de ő még mindig nem báróné. Egyébiránt jegyezze meg ön, hogyha valamit tartanék az ilyen ostobaságokra, ő már régen hercegné lehetne.
