október 3. 273. sz.,
október 3.
273. sz.,
273. sz.,
Helfy Ignác tegnap reggel felkelt az ágyából. Ezen felkelés után megevett egy tál makarónit, ami csak annyiban hasonlít a Krupp és Uchacius ágyúhoz, amennyiben már a megboldogult Horn Ede is akként állította fel az ágyú elméletét: »legelőször is vegyünk egy lyukat és öntsük körül bronzzal« – hát a makaróni is egy tésztával körülöntött lyuk.
Reggelizés után kisétált a Három-dob utcába, ahol ingyen sok verkli hangot hallhat. Ezen csendes polgári mulatság után hazament ebédelni. Ebéd után elszunnyadott kissé és arról álmodott, hogy az olasz idilli éghajlat alatt van s ott fügéket présel egy nagy hordóba, a fügék lassan-lassan pecsovics fejekké idomulnak, s Tisza, Szontagh, S Wahrmann összelapított feje vicsorog feléje.
Ettől a kegyetlen merénylettől aztán annyira megijedt a szelíd Helfy, hogy fölébredt, s szíve még akkor is hangosan dobogott, s tagjai kocsonya gyanánt reszkettek az elkövetett barbárságtól.
Este felé felment a szélső-baloldali klubba, – de ott nagyon hangosan beszéltek, minélfogva korán hazament, megitta a teáját és elkezdte olvasni a Horváth Mihály történelméből a Rákóczi-korszakot. De csakhamar abba kellett hagynia. Nagyon erős, kimondhatlan erős dolgok azok… vértócsák, kardcsattogás, küzdő seregek… detronizált király… A hajszála is fölállott… Néhány lapot fordított előre… hát ott meg a Martinovics-összeesküvés… békók, hóhérok, vérpadok… Most már végképpen letette a könyvet s a bécsi esti lapokat kérte. Dühös interpellációk, véres cikkek, ez az ő elementuma, – és ne tovább.
S íme amint olvasni kezdi a német lapokat, ott találja: hogy Helfy Ignác rendezte az erdélyi székely fölkelést.
»Maria Santa! – förmed rá inasára… – hogy hínak engem?«
»A teens urat? Hát Helfy Ignácnak.«
»Az lehetetlen!«
*
Andrássytól azt kérdezték nemrég egy albrecht szellemű körben, hogy »miért olyan – ingerültek a magyarok?«
Én nem tudom – szól a nemes gróf –, annyi tény, hogy eleget beszéltetek nekik a »három császár szövetségről«.
A három császár szövetségnél is van azonban még kényelmetlenebb, melyhez képest még az erőszakolt házastársi viszony is rózsalánc: a romániai Károly szövetsége a – cárral.
A cár, a nagy Moloch a következő levelet intézte a megnyúlt képű Hohenzollernhez:
Kedves testvérem! Én most elmegyek innen, hazavisz a feleségem. Ezek az asszonyok, hehehe… ez nagy hiány lesz dicső seregemben. E hiányt pótolni kell, mégpedig önnek kell pótolnia. Még negyvenezer embert kell önnek kiállítania.
Erre Károly részéről a következő válasz ment a cárhoz.
»Sire! Nem lehet. Nincs!«
Mire a cár a következőket sürgönyzé:
»Muszáj. Válasz fizetve.«
Karolu visszafelelt imigyen:
»Engedelmeskedem. Összehívatom a kamarákat Bratianuval.«
A minden oroszok cárja ostobának találta e billet-doux tartalmát s nyomban Karoluhoz menesztett levelében dühösen ráförmedt.
»Fivér! Éppenséggel rá van ön szorulva az ön kamaráira? A csizmáitól kérjen-e tanácsot a láb? Hehehe, ez a »láb« szó ez kapitális vicc tőlem. Ön megérdemli e gúnyt tőlem! Nevetséges az, amit ön tesz! Legalább már azt írja meg, mit szándékozik indítványozni a kamaráknak?
Sándor.«
Postafordultával a következő tartalmú levelet dobott a postaszekrénybe »Sándor cárnak« címezve a Hohenzollern Károlyék szolgálója, akitől küldte:
»Azt fogom a kamaráknak indítványozni, felség, hogy támasszanak fel, ha tudnak a halottainkból annyi ezeret, amennyire önnek szüksége van.«
