október 17. 287. sz.,
október 17.
287. sz.,
287. sz.,
Tisza Kálmán álma
A petróleum-lámpa félig le volt eresztve… homályos fény derengett a miniszteri palota termében, a sok bécsi utazásban elcsigázott excellenciás tagok felmondták a szolgálatot, a magyar nemzet »jelenlegi gondviselése« behunyta szemeit, s elaludott…
Az álom istene gyűlöletes pillantást vetett rá, mintha irigyelné tőle az alvást, s hogy azt megzavarhassa, riasztó víziókat bocsátott reá.
Jekelfalussy ott ült a nagymogul ágya mellett és a legyeket kergette el a nagyméltóságú alvóról.
Ezen háládatos szakfoglalkozását váratlan siker koronázta… sokat megfogott, és egy üvegbe zárta, nem tudom, azért-e, hogy másnap mint korpus deliktiket a működéséről teendő jelentéséhez csatolja, vagy talán, hogy átadja a királyi ügyésznek kisütni, ha nem részesek-e a »székely puccs«-ban…
Az álom istene eközben elszabadítá a víziókat…
Egy ördög ereszkedik le a magasból, óriás vasgolyókat tartva kezében, melyek ráereszkedve, egy sziklát is meglapítanának… Az ördög szédítő sebességgel kezdi dobálni az alvó miniszterelnök melléhez, rikácsoló hangon kiáltozva: Ezek a bihari pontok.
Tisza még csak oda sem hederít a víziónak; mélyebben hortyog, mint azelőtt, és a másik oldalára fordul.
Ekkor Teleki László véres árnya kél ki a sírból… Lassan lábujjhegyen lép a síkos padlón, odasuhan a hajdani elvbaráthoz, végigsimítja hideg halott ujját annak homlokán… és síri hangon, lágyan, rémesen kérdi: »Te vagy az, Kálmán?«
– Igen. Talán… Valószínűleg… Majd megkérdezem Andrássytól – felelé hörögve az alvó, és nem ébred fel, hanem a másik oldalára fordul.
Az álom istene dühbe jő, hogy nem bírja felébreszteni, egy iszonyú tableaut keres ki, a »Lelkiismeret« című mennyei cég lomtárából, s azt ereszti le borzalomnak. Iszonyú kép!
Egy szép, meztelenre vetkőzött hölgy fekszik zöld mezőben hármas hegy alatt, s testén undok piócák szívják a vért… A tündérarcú hölgy még él, de tehetetlen, oda van kötve egy démonarcú alakhoz, kiben az alvó saját magára ösmer… A démon alak egy kést tart kezében, s a tóduló piócáknak maga vág lékeket a patyolat testen, hogy annál kényelmesebben szívhassák vérét. A tableau alatt ez a cím áll: »A közgazdasági kiegyezés!«
Irtóztató. De a miniszterelnök mégsem ébred fel. Lázasan hörög és a mások oldalára fordul.
– Tehát semmi sem képes felébreszteni ez érzéketlen embert! – kiált az álomisten (már persze szellemhangon, hogy Jekelfalussy ne hallja). – A legrettenetesebb még hátra van, megpróbálom ellene!
…Egy ittas kozák alakja gomolyodik ki a semmiből… égő csóvát tart a kezében, melyet az alvó miniszterelnök fejének visz, bevilágítva azt kísértetiesen, majd piszkos markával felrángatja: »Holla! cimbora! Gyere, no, gyújtogatni, először ott, – azután itt – nálatok.«
Tisza teste megrázkódik, gépileg motyogja: »Majd megkérdezem Bécsben«, de nem ébred fel, hanem a verejtéktől csurgó arcát a párnákba temeti.
Több oldala már nincs, amire forduljon!
Az »álom«-isten belátja, hogy hiába pazarolja fortélyait. Visszaküldi a víziókat a »Lelkiismeret « című cégnek azzal az üzenettel, hogy Tisza úrra nem tesznek hatást a – portékái. Majd maga is szép szelíden megvonul egy szögletben, lemondva a haszontalan erőlködésről.
Eközben Luka Guszti bácsi lép be a miniszteri szalonba s átadja Jekelfalussynak az átvizsgált lapokat, hogy a kiveresceruzázott helyekre figyelmeztesse őt s általa a kegyelmes urat.
– Mi van a lapokban, Guszti? – kérdé Jekelfalussy suttogva, nehogy a nagy urat felébressze.
– Kevés spanyol dolog – felelé Guszti sóhajtva. – A Guadalquivir partjai csendesek… fájdalom, nagyon csendesek…
– Hát urunkról, őexcellenciája a miniszterelnök úrról, mit írnak a lapok?
– Dicsérik, uram… a fizetésökhöz képest…
– Hát az »idegenek«?
– Nos, ezek sem írnak valami különös fontosat – felelé Guszti bácsi halkan –, kivévén a »Budapesti Napilap«-ot.
– Hát az mit ír?
Guszti bácsi a Jekelfalussy füléhez hajlik.
– Azt, hogy Tisza le fog mondani.
– Ezer villám! – kiált fel a miniszterelnök, hirtelen fölijedve álmából. – Ki mondta azt? Lemondani, én? Soha, soha…
–th.
