június 9. 158. sz.,
június 9.
158. sz.,
158. sz.,
A bécsi udvari körök keleti politikája most a legkülönb találós mese az egész világon.
A kétfejű sas mereven áll anélkül, hogy akár az egyik, akár a másik fejével bólintana valamerre. Szárnyait behúzza, nehogy megrebbenésükkel zajt okozzon, csőrével megpiszkálja tollazatát, aztán behunyja hályogos szemeit és úgy tesz, mintha aludnék…
Jó éjszakát!
Az a gyomor, melynek két szájat rendelt szolgálatára az ősfantázia, annyira meg van terhelve megemészthetetlen tervekkel, hogy sajátságos álmok lidércnyomása nehezedik rá.
A kétfejű sas »secundo genitura«-ról álmodik.
Az álom az ébredés előszobája. Csak hadd mulassa magát.
*
Egyébiránt azt mondja Montesquieu, hogy az az igazi diplomácia, melyet észre nem lehet venni.
Nos, akkor nem lehet semmi panaszunk. Ausztria diplomáciáját még eddig senki sem vette észre.
*
Lehetséges, hogy a vén John Bullal tart, amire Andrássy, kit az utókor a »hallgatag« melléknévvel fog megtisztelni, ha kérdeznők: Mit csinál a vén John Bull? azt felelhetné:
– Semmit.
– Hát Ausztria?
– Az meg segít neki.
*
Az sem lehetetlen, hogy vérszemet kapott szegény monarchiánk. Végig pillantott ékszerein: az Uchaciusokon, arcrózsáin: hadseregén s szívébe lopta magát a muszka mosolygás szerelemi nyila. »Hm… Hátha? gondolja magában, az ördög nem alszik«…
Aztán Ausztriának is, mint minden vénleánynak, dacára, hogy sokszor árult már petrezselymet, megvan azon hiúsága: hódítani… Odavetette tehát magát titkon a muszka karjaiba.
Legalább minden jel azt mutatja. A Gorcsakoff ágyában egy sárga-fekete harisnyakötőt véltek látni némely éles vizsga szemek… Hogy a kerítő ki volt. Tessék megkérdezni Andrássytól. Ő tudja.
*
Különben, mondom, nem állok jót ez idillért; mert Ausztria politikáját bajos észrevenni, nem becsmérlem erényeit és nem szennyezem be jó hírét… de ha már megtörtént volna ez a botlás, egyre figyelmeztetem: addig nyújtózkodjék csak, meddig a takarója ér, mert különben úgy találja nyújtani a lábait, hogy könnyen lemarad az egyik.
Akkor aztán azzal fogja magát vigasztalni, mivel egy Festetics, kinek Solferinónál a lábát lőtték el.
»Ezentúl kevesebb csizmára lesz szükségem.«
*
A csizmáról jut eszembe a »Dákosék varjúja«.
Ajánlom a történetkét a külügyi politika vezetőinek figyelmébe. Dákos uramnak három kiváló tulajdonsága volt. Csizmadia volt, rövidlátó volt és szeretett vadászni. Egyszer mozdulatlan varjúsereget látott az udvarán, rohant is be a puskájáért s összevissza lövöldözte. Csak mikor aztán odasietve lehajolt a zsákmányért, vette észre, hogy a raktárból az udvarra szárítani kivitt csizmakészletét lyukasztgatta ki.
A Dákos uram esetéből bízvást okulhat Ausztria a keleti kérdésben. Vigyázzon, hogy meg ne lövöldözze a saját csizmáit!
