június 30. 179. sz.,
június 30.
179. sz.,
179. sz.,
Péntek, tehát bőjti nap lévén, az »Apróságok«-ban, Páter Lonkayt szólaltatom meg. Ez egyszer ő maga fog beszélni. Szórul szóra idézni fogok egy, az ország valamennyi plébániájához intézett körleveléből. (Nyomtatott a »Hunyadi Mátyás« intézetben.)
Lonkay úr körlevelében támogatásért fordul a plébánosokhoz.
Legelőször azon emberekről emlékezik meg, kiknek az ő lapja magatartása nem tetszik:
»Ezekről – úgymond – nem szükség sokat szólani, ezekért csak az úristent lehet kérni, hogy tekintsen le felvilágosító kegyelemmel az ő lelkeikre.«
Hát csak jó is lesz az úgy: bízza ezt az Istenre!
*
Miután a következőkben hatalmasan lecsépeli azon ellenfeleit is, kik ellene ellenlapot indítottak, áttér szegény páterünk annak az elpanaszolására, hogy: »ő nem gazdag.«
– Ha van is valamicském – jegyzi meg –, azon vezérelvemnek köszönhetem: »Ora et labora!«
Különben mim van? így tűnődik odább szórul szóra: »Balatonfüredi hajlékocskám, melyet orvosom legkomolyabb sürgetésére építtettem, csak nagy nélkülözések után, évek múlva lesz tehermentes. Budapesti házacskám jövedelméből pedig bár csak adómat fedezhetném, mert azt egészen terjedt családom tölti be, nemcsak »pater«, hanem háromszorosan nagyapa is vagyok.
Hja! mert a vő uraknak is alkalmasint az a vezérelvök: »Ora et labora!«
*
Egyszóval Lonkay atyus közel van ahhoz, hogy éhen haljon: minélfogva dicsekedésből-e, vagy édes visszaemlékezésből, nem tudni, elbeszéli, hogy milyen jó ebéden volt ő 1860-ban Kunszt József kalocsai érseknél: »nemcsak kínálgatott a kedvenc ételekkel, hanem az egyikből saját szent kezeivel tett tányéromra«…
Ez aztán valami!
*
Aki pedig ezeket a mulatságos dolgokat nem hinné el, annak megtekintés végett rendelkezésére áll a körlevél egy példánya szerkesztőségünkben.
A jövő bőjti napon újra folytatjuk belőle a szemelvényeket.
Ennyit is csak azért adtunk ma, mert az előfizetések idején figyelmeztetni kívánjuk a katolikus eszmék barátjait, hogy ha már választani kell két rossz közül, ajánljuk a kisebbet, a »Magyar Koroná«-t, Jósika lapját.
Fel nem foghatjuk ugyan, hogy egy művelt írónk erre a mesterségre szánja szellemes tollát, – de ha az a cél, hogy megbuktassa Lonkay rosszul jövedelmező vállalatát, akkor – – – Jósika Kálmán teszi a legnagyobb hasznot az irodalomnak, mint ahogy nagy hasznot tett a magyar művészetnek az az ember, aki a negyvenes években felgyújtotta a német színházat, hogy a németeknek is a magyarba kelljen járniok.
