június 27. 176. sz.,

Full text search

június 27.
176. sz.,
Mint ahogy múltkori apróságainkban megjövendöltük, csakugyan beleharaptunk az okkupáció savanyú almájába. Szent István birodalma megszaporodik. Átkozott szaporodás!
Molináry generális egy szép reggelen, mikor sem eső nem fog esni, sem nagy por nem lesz az országúton, mely ártalmára lehetne a vitéz hadseregnek, bevonul Boszniába, jobban mondva »Osztrák-Törökországba«-ba és… Csepregi derék asztalosunk már-már meg is van bízva, enyvezzen össze egy kormányzói trónust a számára e felirattal: »Hodie mihi, cras tibi!!«
Tehát osztrák kormányzó lesz, mint a »Hon«-nak távírják és magyar közigazgatási tisztviselői kar.
Móricék már csomagolnak az útra…
Molináry tábornok pedig nyakra-főre köszörüli a kardját ehhez a szörnyű művelethez – melynél különb hadi tény még a Suchum-Kale bevétele is a »Komló«-ban.
*
A nap hőse egyébiránt Kállay Benjamin úr, aki nem azért írta meg Szerbia »történetét«, hogy most ellene beszéljen.
Kállay úr egyébiránt azt állítja mai beszédjében (kimutatván vele a konzervatívok foga-fehérét), hogy a monarchiára nézve a politikai helyzet előnyös (Heureka!), a bekövetkező fejleményektől nincs mint tartanuk (azokat Kállay Benjamin úr persze előre tudja), valamint nem kell a mostani politikát határozat-hozatokkal megkötnünk.
Gratulálunk Kállay úrnak! A monarchia szívéről nehéz követ emelt le. Csitt, magyarok! Most már nyugodtan lehettek! A haza nincs veszélyben többé.
Menjetek haza tolyut fosztani és ne avatkozzatok semmibe!
Én mondom nektek, hogy egy hajatok szála sem görbül meg.
Én, Kállay Benjamin!
Mind nagyon szép ez, csakhogy nem úgy hívják már, hogy »mathesis sublimior«, hanem »argumentum in infinitum«.
Talán eltévesztette Kállay úr! A mai beszédjét alkalmasint előszónak akarta megírni a szerb nemzet »legújabb« történetéhez, s tévedésből mondta el a magyar parlamentben.
Nem tesz semmit! Legalább nem fog többé Gorcsakoff panaszkodhatni (mint a múlt héten tette), hogy az orosz családokkal rokonságban álló Apponyiaknak nincs befolyásuk?
Van nekik befolyásuk – Kállayra.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi