június 21. 170. sz.,
június 21.
170. sz.,
170. sz.,
A magyar képviselőházi ülések »viharos zaja« elbújhat a francia kamara különben érdekfeszítő tanácskozásai előtt, sőt maga Németh Albert is valóságos szalon-szónoknak süllyedt, amióta Cassagnac úr összevissza gazemberezte kollégáit, a kamara tagjait.
Akár olvasta Cassagnac úr a Sasku Károly illemtanát, akár nem, az bizonyos, hogy nem látszik meg rajta.
Kaszanyakú Cassagnac egyébiránt hírlapíró létére ösmerheti a történelmet, s jól tudhatja, hogy az olyan »tónusra«, mint az övé, furcsa »taktus« szokott Franciaországban következni… a guillotine szomorú tompa csattanása.
*
Cassagnac úr különösen Thiers és Gambetta ellen fordítja nagy hévvel kígyó-nyelvét. Impozáns oszlopa mind a kettő a köztársaságnak. Amaz egy nagy múlttal a háta mögött, maga a mérséklet és bölcsesség, emez a jövendő reménye, egy megtestesült respublika, tűz, vihar, villám…
Az a villám még lecsaphat egyszer!… Lesz még Párizsban nagy ünnep!
Különben Gambetta, mint tudjuk, már nem mai gyerek s habár kormányzatát a »tehetetlenség politiká«-jának szeretik is nevezni a bonapartisták, eddig is emberül állt meg a talpán.
Mikor még csak kis körben ösmert egyszerű ügyvéd volt s legfeljebb a »Palais de Justice«-ben tartott beszédjei ébresztettek figyelmet, s a »Café Procope«-ba járó barátai ösmerték közelebbről lángelméjét, akkor történt, hogy egy este valamelyik sikerült vádbeszédje után Plutarch úr, a nagy emberek általánosan ismert életírója, kopogtatott szerény lakásán a Rue de Rivoli-ban.
Öreg gazdaasszonya cammogott elő a kopogtatásra.
– Gambetta úr nincs itthon – jelenté. – Kit mondjak neki uram?
– Vagy úgy? – szólt a klasszikus életíró. – Tehát nincs itthon? Nos, mondja ön neki, asszonyom, hogy Plutarch volt itt, bár még korán…
Ma már nem mondhatná ezt Plutarch; hanem együtt menne hozzá vizitbe Klió kisasszonnyal.
*
Ezt a két fentebbi apróságot pedig csak azért írtam meg, hogy némi feneket kerítsek annak a maliciózus párbeszédnek, mely a mai képviselőházi ülés alatt, a francia kamara legutósó viharos ülése kerülvén szóba, folyt egy »Egyetértés« és egy »Magyar Állam«-beli ember közt a hírlapírók karzatán:
– Jaj, be szeretném ezt a Ghiczyt megtenni Grévynek – így az »Egyetértés«.
– Hm! Mit csinálnánk nélküle? Hagyjuk meg, pajtás! Olyan ő köztünk mint egy kimagasló torony.
– Olyan ám! Csakhogy a kálvinista kakas ül a tetején.
