július 15. 194. sz.,
július 15.
194. sz.,
194. sz.,
Szegény Odry Lehelnek is kijutott!
Azt mondja a »Virágasszony leánya« című darabjának egyik alakja:
»A lánc ha letesszük is sír, ha felvesszük is sír.«
Szegény Odry Lehelt, ha szidjuk is ír, ha dicsérjük is ír.
Minek szidjuk hát?
Aztán nem is igazságos dolog, hogy mert Odry jeles művész, a darabjától is azt akarjuk, hogy a művészete nagyságához legyen szabva. Egészen külön kell azt választani.
Ha a »Piros Pannát« vagy a »Virágasszony leányát« egy kezdő írta volna, bizonyára méltánylattal emlékeznék meg a sajtó a szép helyeiről, aminők bőven vannak, az imitt-amott felcsillanó humorról, amiből bizony édeskevés van még elismert írók műveiben is.
Azonban a kritika úgy tesz Odryval, mint a macska a kicsinyével, melyet csupa merő szeretetből agyonfojtogat, és meghömpölyget a porban.
Azaz, hogy csak a kritika egy része, élén a »Fővárosi Lapok«-kal, melynek nagyon fáj a szíve azért, hogy a »Bihar« »Piros Panná«-t, Odrynak a kolozsvári pályabírák által legelső helyre emelt szíművét lerántja. Krokodilus könnyek! Hiszen, ha olyan nagyon fáj a szíve, ne Odryn üssön, hanem a »Bihar«-on – melyre mint tekintélyre támaszkodni, a »Fővárosi Lapok«-nak – egy kicsit derogálna máskor.
A kritika másik része kegyeletteljesen elhallgatta a »Virágasszony leányát«. Ez új szokás, s nem tudom, mint tartsak felőle. Kedvezés ez, vagy szántszándékos bosszantás? Mindenesetre szomorúan jellemzi az irodalmi állapotokat.
Odry esetéből megtanulhatja mindenki – hogy aki semminő irodalmi pajtáskodó-kompániához nem tartozik, – arra nem mosolyog a múzsa.
Szegény Odry Lehel, neked csak énekelni szabad tudnod. A te tollad csak arra való, hogy ezt a néhány sort írd le vele magadnak emlékül: “Nagy író csak az lehet, aki annak születik: születni pedig csak a »Kávéforrás«-ban lehetett.”
