augusztus 24. 234. sz.,

Full text search

augusztus 24.
234. sz.,
Gyulai Pál úr annyira megrestellte magát a Zichy–Ágai ügyben szcenírozott polémia balkimenetele miatt, hogy immár szégyell a saját neve alatt írni, hanem Riedl Frigyes álnév alatt támadja meg Jókainak »Egy az isten« című regényét az öreg »Pesti Napló« két tárcájában.
Eleinte azon hitben voltam, hogy ez a Riedl Frigyes úr valami új név, amit a regény ellen felhozott érvek idétlensége is sejtetett, de elvégre is fölfoghatatlanná vált, hogy a »Pesti Napló« miért közölte volna másképp, ha nem egy tekintélyes név »balgatagsága«? Aztán ilyet csakis a fekete elvakult irigység és epe szülhet. Egyszóval konstatálni lehet, hogy Gyulai Pál úr ismét megindult bogarászni az irodalom tarlójára…
No, de térjünk át a regényre. A címet nem bántja… Egy az isten. Hm, nem rossz. Egy az isten és egy az »irodalmi pápa«…
De bezzeg a többi aztán nem ér semmit. Jókai most már nem is jó elbeszélő, nincs stílusa. Egészen elhanyatlott. Oda van. No, de minthogy már megírta ezt a regényt, hát Riedl úr nem átallja vele foglalkozni… Torockó vidéke szépen van festve, de túlzott, a párbeszédek egyénesítéséhez nem ért, s erre példát is hoz fel, megróván, hogy az inas nagyon bátran és okosan konverzál Zbórói Jankával. Mindenkinek és mindig másképpen kellene beszélnie; az inasnak például ostobán, mint egy inashoz illik.
Ha Gyulai úr ez a Riedl Frigyes úr, akkor ő valóban érti azt a mesterséget, mint kell egyszer gyarlón, máskor okosan lerántani egy irodalmi terméket.
Jókai jellemfestései rosszak, a lélektani indokolásai gyengék, mondatait többnyire a »meg« és az »és« sat. köti össze, minélfogva nem lehet jeles elbeszélő, mert ehhez a »tehát«, »azért« és »minélfogva« kötszók kellenek…
De legislegrosszabb – úgymond – a regény legislegjobb részlete, a »Solferinói csata«. Itt Riedl úr ráidéz Jókaira a császári királyi Generalstabs Bureau által kidolgozott »Olasz háború« című műből, hogy nem igaz, amit Jókai leír, mintha a Scoperta tele volna ültetve ciprusokkal: csak kevés ciprus van ott, aztán az se igaz, mintha annyi halott lett volna, amennyit Jókai mond, – sok felocsúdott azokból. (Hát ugyan madárfészek nem volt-e azokon a ciprusfákon, édes Riedl úr?)
Egyszóval, ha Jókai máskor csatát akar leírni, másolja le szóról szóra a k. k. Generalstabs Bureau könyvéből!…
Riedl úr legfigyelemreméltóbb és legszakavatottabb állítása egyébiránt az, hogy Jókai művének első része azért viseli a címet: »Egy regény, mely a végén kezdődik« – hogy ennélfogva ne legyen kénytelen a kezdet nehézségeivel megküzdeni.
Ezen gaukléria által tehát egyszerre bent találja magát a regény végén. Azért könnyű Jókainak regényt írni. Mégsem tud.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi