GYŰJTÖGETÉS ÉS TERMESZTÉS
GYŰJTÖGETÉS ÉS TERMESZTÉS
Már szóltunk arról, hogy a hagyásfák, az erdőből hazahozott gombatermő fatörzsek a növénytermesztés kezdeti formáját jelzik. A termesztésbe, a kultivációba vételre más törekvéseket is ismerünk (részletesen: Gunda B. 1988b: 469–477). Egyes hasznos növények a természetes környezetükből kerti gondozásba kerülnek. Vannak közöttük dísz- és gyógynövények. Az előbbiek közé tartozik Kalotaszegen a vadnárcisz (kódusláb, Narcissus stellaris). Zemplénben, a Bükkben a parasztkertekben feltűnnek az ezerjófű-félék, mert a természetben már megritkultak. A moldvai magyarok elültetik a kertbe a Szent Antal mákot vagy Szent Antal butikót (Echinops sphae-rocephalus), 39hogy orbánc, fülfájás, ijedség ellen füstöljenek vele. Háromszéken a nadragulyát (Atropa belladonna) nagyerejű fű, tudósfű néven ismerik, s a kertben rendszeresen gondozzák. A csíksomlyói templom körül lehetett kapni, gyökerét onnan hozták, s a kertbe, a disznópajta oldalához ültették el. A nadragulya különös tiszteletben részesült. Reggel így köszöntek neki: „Isten áldjon meg, nagyfű, füvek királynéja! Jó reggelt nagyasszony!” Mind a mai napig gyógyításra, varázslásra használják. A felsőcsernátoniak szerint kora reggel háromszor megkerülték, simogatták, hogy a mezőn, a vásáron szerencse érje őket. Hasonló tiszteletét ismerjük Kalota-szegről, a máramarosi románoktól. A vad flórából a kalotaszegi virágoskertbe bekerül a gyöngyvirág, a szappanvirág, több ibolya- és nárciszféle. Az erdei borostyánból dugványokat metszenek, s otthon a falra futtatják. A román Bedecsen a fiú nevére a kútoldalba ültetik el, hogy a fiút a leányhoz vonzza. A moldvai magyaroknál, Kalota-szegen, Békésben, Szatmárban, Somogyban a tályoggyökérnek használt Helleborus-fajok ültetése figyelhető meg. A Mariazellből Burgenlandba hazatérő búcsújáró férfiak útközben kiássák a hunyort, s otthon a gyümölcsös-, a veteményes kertben ültetik el. A paraszti kerteket szemlélve lépten-nyomon láthatjuk a vegyszeres gyom-irtás egyik áldozatát, a kék búzavirágot (dődike, mezei pézsam, szokola stb.), amelynek magját az asszonyok szívesen vetik a kertjükbe, s mentik meg a kipusztulástól.
Ugyanarra a növényre irányuló termesztési törekvések egymástól távoli vidékeken minden kölcsönhatás, közös tapasztalat nélkül megnyilvánulhatnak. A növények iránti vonzalom egymástól független. A hunyort Horvátországban éppen úgy behozzák a kertbe, mint Moldvában.
A kertbe való behozatallal megindulhat a termesztésbe vett és a természetes élőhelyen maradt növények elkülönülése, ami függ a gondozás mértékétől (öntözés, gyomlálás, kapálás, trágyázás, talajminőség, napfény és árnyék, védettség a hideg ellen, magassági viszonyok stb.). A közölt megfigyelésekből az is következik, hogy az ember egyes növényeket természetes környezetükből kiemelve, azokat közelebb hozza magához, szorosan beépíti kultúrájába, gondoskodik fennmaradásukról, továbbtermesztésükről. A korábban természetes élőhelyükről gyűjtött növények kulturális ökológiai helyzetét megváltoztatja. Valószínűleg hasonlóan cselekedett évezredekkel ezelőtt a ma nélkülözhetetlen kultúrnövényekkel.
