Dunahajózás

Full text search

Dunahajózás
Nehány szó a Dunahajózás körül cikkében védekezik, hogy ő nem követelte magának sem a kezdemény, sem a gőzerő feltalálása dicsőségét (miként élces ellenei ráfogták!), mert ő, Puthon, Benvenutio stb. derék emberek után csak konvertitája volt ez ügynek; de aztán annál buzgóbb apostola lett. Nemcsak hazai közönségünknek s a kormánynak, hanem egyúttal a külföldnek is, uralkodóknak, pénzembereknek, érdeklődését folyvást ébren tudta tartani. Lépésről-lépésre kisérhetjük fejlődését a vállalatnak, egy-egy új hajó megszületését, első útjait, akadályait, azt a nagy örömet, hogy egyszer már »előzni« is kezdünk, még pedig az angolokat! (Smyrna–Konstancinápoly közt.) Mig buzgó és döntő részt vesz a Társaság közgyűlésein hazafiságból, de egyúttal gyakorlati szempontból is, ajánlja az igazgatóságnak Bécsből Pestre, mint központra áthelyezését. Gondoskodik hajógyárról, kikötőről, rakpartról, kőszénről, munkásokról, bámulatos szakértést fejtve ki a legapróbb részletekig. Nem érhette meg, hogy a vállalat jubiláris (50-dik) évében 190 gőzössel, 750 egyébb járművel három és egy negyed millió utassal s harminc millió mázsa szállítmánynyal dicsekedhettünk.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi