vadmérgezés
vadmérgezés: pálinkába, denaturált szeszbe áztatott vagy a maszlag (lat. Datura stramonium) magjával összefőzött kukoricaszemek kiszórása a Tiszántúlon, Somogyban, Zalában a fácánnak, fogolynak, vadlúdnak. Az ilyen csalétektől a madarak elbódulnak s könnyen megfoghatók. A baromfit Erdélyben a rossz szomszéd puliszkába főzött zászpával (lat. Veratrum album) mérgezi. A hamis kutyát kenyérbe, húsba göngyölt élesztővel pusztítják el. A patkányokat országszerte a tengeri hagyma (lat. Urginea maritima) és kukoricaliszt zsírban megpirított keverékével irtják. A székelyek körében él az a hagyomány, hogy a medvét alkoholos mézzel lehet elszédíteni. Az ilyen csalétket a csügg (a leütött szarvasmarha maradék húsa, amelyre a medve visszajár) mellé tették ki. A háromszéki Méregtörő (1743) határnév valószínűleg arra utal, hogy ott vad- és halmérget készítettek, törtek. A róka mérgezéséhez a 19. sz. elején Pák Dienes a farkasmaszlag (lat. Strychnos nux-vomica) faggyú és vaj keverékét ajánlotta. A sztrichnin és az arzén a népi vadmérgezésnél századunk eleje óta és szórványosan terjedt el. A különböző növényi vadmérgek (lat. Cicota virosa, Conium maculatum, Veratrum album, Aconitum lycoctonum) Európában az ókortól ismeretesek s az alkoholos vadbódítás gyakorlata a svédeknél, finneknél, fehéroroszoknál, szlovákoknál napjainkig él. A boszniai Száva mentén a vadkacsák alkoholba áztatott kenyérrel való elbódítása magyar favágók révén terjedt el. A fehéroroszok zöld mákkal, a Hyoscyamus niger magjával is bódítják a vadat. A lappok egy zuzmófélét (lat. Letharia vulpino) raknak a rénszarvas hullájába s farkast, rókát mérgeznek vele. – Irod. Moszynski, K.: Kultúra ludowa slowian (I., Kraków, 1929); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Sirelius. U. T.: Die Volkskultur Finnlands (I., Jagd und Fischerei in Finnland, Berlin–Leipzig, 1934); Bednárik, R.: L’udové pol’ovníctvo na Slovensku (Turč. Sv. Martin, 1943); Lindner, K.: Das Jagdbuch dei Petrus Crescentiis (Berlin, 1957).
Gunda Béla
