strukturalizmus: a néprajzi kutatásban is elterjedt interdiszciplináris irányzat, amely a társadalom jelenségeit elsősorban struktúraszerűségükben vizsgálja. Kiindulópontjaként a társadalomtudományok objektiválására való törekvéseket (kvantitatív néprajz), valamint a fenomenologikus szemléletet tekinthetjük, amelynek megfelelően a szerkezet (→struktúra) és a használat (funkció) egymástól megkülönböztetése alakult ki. Először a 20. sz.-i nyelvészetben formálódik önálló irányzattá (F. de Saussure, az orosz formalizmus, a prágai strukturalizmus, részben a koppenhágai iskola, az amerikai deskriptív strukturalizmus és más irányzatok révén), az irodalomelméletben és az esztétikában a 30-as évek több fenomenológiai iskolája tartozik ide, az egyetemes néprajz angolszász →funkcionalizmusa bizonyos vonatkozásaiban (struktúra és funkció) ilyen jellegű, továbbfejlődése során pedig a strukturalista etnológia egyik állandó vitapartnerévé válik. Néprajzi gondolatként a II. világháború után, Cl. Lévi-Strauss kezdeményezésére jelent meg, aki főként a társadalmi tudat különböző formáinak struktúraszerű vonásait vizsgálta, és ide vette a társadalomszerkezet, valamint a társadalmi kommunikáció szinte minden megnyilvánulását. Ez az általános strukturalizmus kiterjedt a társadalomelmélet, gazdaságtörténet, mindenfajta művészet, a pszichikum, a vallások és a mitológia értelmezésére, sőt a társadalmi lét tényeinek legalább részbeni magyarázatára is. A SZU-ban a 60-as évek elejétől újjáéledt az orosz formalizmus öröksége (morfológiai folklorisztika) és kiegészült az összehasonlító („tipológiai”) aspektussal. Az új, „strukturális-tipológiai”-nak nevezett módszer abban áll, hogy a jelenségeket nem csupán genetikus összefüggéseikben, hanem egyetemesnek felfogott tipológiai variációikat illetően vetik össze egymással. Különösen az epikus alkotások szüzséit, valamint a mitológiák struktúra-elemeit vizsgálják eképpen. Külön áramlatként bukkant fel a tartui szemiotikai iskola, amely a „másodlagos modelláló rendszerek” (→modell) kutatásával már voltaképpen a strukturalizmus meghaladását is jelenti. Az európai néprajz területén egyenetlen sűrűséggel jelenik meg a strukturalizmus módszertana. A francia és német kutatást általában egyre erősebben befolyásolja, K-Európában a szlovák, morva, román, lengyel és magyar folklorisztikai kutatásokban bukkantak fel hasonló gondolatok – immár mindenütt a posztstrukturalistának nevezhető áramlatok (generatív grammatika, társadalmi információelmélet és kommunikációelmélet, valamint legkivált a szemiotika) révén. A kutatás területeit tekintve legmesszebb a társadalmi struktúrák, valamint a művészi struktúrák kutatása jutott. Az utóbbin belül a népköltészet és általában az epikus formák vizsgálata a legfejlettebb. A zene és tánc rendszerezésében a többszörösen rétegzett struktúrák feltárása hozott változást. A népművészet területén a motívumok kapcsolódása és csoportosulása került az érdeklődés előterébe, ezen kívül modalitás- és harmóniaproblémák megoldása vetődött fel. A közlés általános modelljei segítségével próbálták megragadni a kultúra struktúrájának dinamikus és történeti jegyeket egymáshoz kapcsolódó értelmezését, leírását. – Irod.Guhman, M. M.–Jarceva, V. N.: Osznovnie napravlenyija sztrukturalizma (Moszkva, 1964); Voigt Vilmos: Az epikus néphagyomány strukturális-tipologikus elemzésének lehetőségei (Ethn., 1964); Voigt Vilmos: A folklorisztikai strukturalizmus mérlege és távlatai (MTA I. Oszt. Közl., 1968); Kelemen János: Mi a strukturalizmus? (Bp., 1969); Strukturális folklorisztika (Összeállította Hoppál Mihály–Voigt Vilmos, Bp.–Szolnok, 1971–72).
Voigt Vilmos
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.