Pest-környék

Full text search

Pest-környék: Pest város tágabb környezete, a Gödöllői-dombvidék, a Tápió vidék és a Kiskunság északi végének szomszédságában. Történeti forrásokban Pesteleji járás néven ismert, s mint ilyen közigazgatási egység volt, Vác, Gödöllő, Ócsa környékét is magába foglalva. A honfoglalás idején megült terület, megszállásában a fejedelmi törzs vett részt. A középkorban Pest és más városi települése, (Vác, Vacs, Tököl) révén is fejlett kultúrájú vidékeink közé tartozott. A hódoltság során nagyon erősen lepusztult. Középkori lakossága kis reliktumokban, vékony rétegben maradt meg. A felszabadító háborúk során pusztulása tovább fokozódott. A 18. sz. elejétől újra népesedett részben ide költöző magyarokkal, de a különösen nagy számban telepített szlovákokkal és németekkel is. Számos agrártelepülése a 19. sz. végétől beolvadt Bp., ill. Nagy-Bp. területébe. Paraszti közösségei a 20. sz. derekáig feltűnően archaikusak voltak, az urbanizáció és a polgárosulás a 18. sz.-tól egyre jelentékenyebbé váló Pest város közelsége ellenére is megkésve indult meg. Erre utal több településében a máig élő hagyományos viselet (pl. Rákospalota) s az ötvenes évekig megfigyelhető, archaikus sajátosságokban feltűnően gazdag népi építkezés. E jelenség oka, hogy a mezővárosok és a kis városok területéről ezek hiányoztak. A hagyományos kulturális központok messzebb feküdtek, a kulturális kiegyenlítődés a zárt nemzetségi csoportok között nehezen indulhatott meg, a parasztközösségnek polgárosulását pedig számos nagybirtok is fékezte. A világvárossá növő Bp. viszont a 19. sz. végétől gyors változások elindítója lett, részben a széles körben meggyökeresedő intenzív mezőgazdasági kultúrák révén, részben az ingázással ipari és szolgáltatási munkahelyeken elhelyezkedő falusi munkavállalók révén. A 20. sz. elejétől napjainkig Pest-környékre a tájat és népességet állandóan formáló és átalakító nagymérvű beköltözés folyik az ország különböző vidékeiről. – Irod. Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása (Népr. Ért., 1913–14); Ébner (Gönyey) Sándor: Kaminkéményes konyhák Bugyi, Sári, Dabas és Gyón pestmegyei községekben (Népr. Ért., 1927); Vajkai-Wagenhuber Aurél: Adatok a Budapest-környéki tót falvak népi építkezéséhez (Népr. Ért., 1937).
Filep Antal

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi