öntés
öntés: 1. ólomöntés, viaszöntés: országosan elterjedt → mágikus eljárás, főleg a → népi gyógyászatban használatos. Valamilyen könnyen megolvasztható vagy eleve folyékony anyagot hideg vízbe öntöttek, ahol az megszilárdult. Alakjából következtetéseket vontak le, elsősorban a betegség okára nézve. Az eljárásnak gyógyító erőt tulajdonítottak. Többféle betegség ellen alkalmazták: legáltalánosabban az → ijedtség, Ny-Mo.-on a → szemverés ellen. Az öntés anyaga országosan ólom, Dunántúlon és K-Mo. kis területén viasz, É-Mo.-on pedig ritkán tojásfehérje. Az öntést bárki végezhette, aki ismerte a módját, a Dunántúlon azonban → gyógyító specialistákhoz, az öntőasszonyokhoz vitték a betegeket. A bukovinai és a moldvai székelyek a tálba „kezdetlen és szótalan” vizet öntöttek, tehát friss vízért mentek és amikor hozták, nem beszéltek. Ormánságban, Sárközben, némely palóc községben a vízre söprűszálat helyeztek kereszt alakban. Jándon, Kölesden ollót, Debrecenben kést és imakönyvet tettek a tál mellé. Szerepet kapott a → rosta is: vagy erre tették rá a tányért, vagy ezen öntötték át az ólmot, amit kanálban olvasztottak meg. → Ráolvasást is mondtak közben. Többször is megöntötték a beteget, pl. Galgamácsán két nap egymás után néhány cseppet vagy néhány kortyot itattak vele, ill. az egész testét megmosták a vízzel. Az ólmot ruhába kötve kilenc napig a nyakában hordta a beteg (Decs) vagy a párna alá tették (moldvai székelyek); ide került a viasz is. Általában azt tartották, hogy a kiöntött ólomból, viaszból az az alak jelenik meg, akitől a beteg megijedt. – Az öntés 1584-ből már ismeretes egy boszorkányperből. Az európai népek hiedelmei között ugyancsak megtalálható, a szomszédos népektől Skandináviáig és Olaszo.-ig. Az arab népeknél az arab írásnak amelyik betűjét látják az ólomban, olyan kezdőbetűjű az ártó neve. – Az öntés kisebb mértékben mint a → szerelmi jóslás módszere is elterjedt. (→ még: rontás másra hárítása) – Irod. Ébner Sándor: A zselici „csontrakók” és „ónöntőasszonyok” (Ethn., 1931); Diószegi Vilmos: Az „agos gyerek” a bukovinai székelyeknél (Népr. Közl, 1960). – 2. → csengőöntő, → rézöntő. – 3. → gyertyaöntés
Öntőrosta, az öntéshez előkészítve (Dercen, v. Bereg m., 1940)
A rostát a gyermek feje fölé helyezik (Dercen, v. Bereg m., 1940)
Beteg gyermek „öntése” (Szenna, Somogy m., 1930-as évek)
Diószegi Vilmos
