Diósy Antal
Diósy Antal (Bp., 1895. jún. 18. – Bp., 1977. aug. 22.): festő, Munkácsy-díjas (1971), érdemes művész (1977). Az Iparművészeti Iskolában 1910–15 között Körösfői Kriesch Aladár növendéke, majd tanársegédje volt. Körösfői irányítása mellett részt vett a zebegényi rk. templom falképeinek festésében, az ő műve itt a Konstantin látomása c. kép és néhány címeres angyal. Már igen korán készített gobelinterveket, amelyeket felesége, Nagyajtay Teréz műhelyében szőttek meg. I. világháborús impresszióit akvarellekben örökítette meg. Megalapítója volt a Cennini Társaságnak, mely 1921–1926 között Bp.-en tárlatokat rendezett. 1922–23-ban Erdélyben élt, itt karikatúra-köteteket adott ki Kolozsvár görbe tükre, majd Nagyvárad görbe tükre címmel. Tanulmányúton járt Itáliában, Franciao.-ban, Hollandiában és a skandináv országokban. 1941–1947 között az Iparművészeti Főisk. tanára volt. 1919-től szerepelt rendszeresen kiállításokon, 1921-ben az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításán, 1939-ben a Nemzeti Szalonban, 1955-ben a Csók Galériában, 1961-ben a Műcsarnokban, 1970-ben az Ernst Múz.-ban mutatott be gyűjteményes anyagot. Számos nemzetközi kiállítás részvevője, nemegyszer díjnyertese volt. 1937-ben a párizsi világkiállításon Grand Prix-t kapott. A két világháború között több falképet is készített. Élete utolsó két évtizedében túlnyomórészt akvarelleket festett, e műfaj egyik kiváló hazai képviselője volt. – Irod. Fóthy János: D. A.-ról (Művészet, 1969. 3. sz.).
