evangéliumharmónia
evangéliumharmónia: a 4 ev.-ban foglalt események és logionok (= Jézus szavai, mondásai, ill. ezek gyűjteménye; ® logia) folyamatos időrendi elrendezése, ill. előadása. Abban különbözik a ® szinopszistól, hogy az ev.-okat nem párhuzamos hasábokban állítja egymás mellé, hanem összefüggő, egységes elbeszéléssé dolgozza át, de – a Jézus életét bemutató elbeszélő műfajtól eltérően – csak az ev. szavait használja föl. Jézus nyilvános működésének tartamáról és időrendjéről alkotott határozott feltételezésre alapoz, és bizonyos elveket is alapul vesz, amelyek szerint a 4 ev. egyező és eltérő részei összeilleszthetők, ill. egységbe hozhatók. Rendszerint „tökéletes harmónia” létrehozására törekszik az ev.-ok között, ami az ev.-ok sajátos vonásai elsikkadásának és tudomásul nem vételének veszélyét rejti magában. A legrégebbi ismert ~ Tatianosz ® Diatesszaronja. Alexandriai Ammoniosz (3. sz.) műve, amelyre Euszébiosz épített (Canones), inkább szinopszisnak számít. Nagyon jelentős volt Ágoston: De consensu evangelistarum (390–400) c. műve, amelyben megtalálhatók az ~ összeállításának irányelvei; ezen túlmenően az ev.-ok sok látszólagos ellentmondására is kellő magyarázatot találunk. Ágoston művének hatására készült Petrus Comestor († 1178), Johannes Gerson († 1429; az ő műve az ún. Monotesszaron), sőt még Cornelius Jansenius ~ja (1549) is. A protestáns A. Osiander (Basel, 1537; első ízben Harmoniae evangelicae c.) nevetséges következtetésekre jutott, s ezzel a protestáns köröket az ~ műfaja iránt meglehetősen bizalmatlanná tette. Manapság, minthogy az érdeklődés főleg az evangélisták teol.-ja felé irányul (már maga Ágoston is az „Altitudo mysticae locutionis”-hoz menekült az ev.-ok különbözései láttán!), az ~ műfaja nem népszerű, nem is művelik (® szinoptikus kérdés). Mindazáltal akadnak újabb kiadások; lat.: A. Lépicier (Róma, 1924); francia: A. Tricot: Vie de Notre Seigneur Jésus-Christ (Tournai, 1946); angol: R. Cox (Auckland, 1954); német: A. Vezin (Freiburg, 1958); magyar: Végh István: Világosító jegyzemények Szt Máté evangyeliomára (Pest, 1840).
